Az egyén mindaddig agresszívan fog viselkedni, amíg maga nem győződik meg arról,
hogy az agresszivitás az ő számára nem kívánatos. Az átlagember esetében az agresszió
csökkentésének egyik nyilvánvaló módja, ha büntetést kap. A szigorú büntetésről
valóban kimutatható, hogy egy ideig hatásos, hosszú távon azonban az ellenkezőjébe
csaphat át, A büntetés érzelemtelei, pozitív és elfogadó kapcsolat keretei között
lehet hatékony, ha megfontoltan alkalmazzák.
A büntetés hatékonyságának másik fontos komponense, hogy mennyire szigorú vagy
korlátozó. Ez rendkívüli mértékben frusztráló is lehet. Hamblin és munkatársai egyik kísérletükben bizonyították ezt. Túlságosan agresszív fiúkat
úgy büntetett a tanárjuk, hogy megvonta azon kiváltságaikat, hogy ajándékzsetonjaikat
mókás dolgokra válthassák. A módszer hatására megkétszereződött az agresszív cselekedetek
száma a gyerekek körében. Börtönkísérletekből fény derül arra, hogy a szigorú
büntetés gyakran eredményez behódolást, de internalizációt, vagyis a helyes viselkedés
belsővé tételét ritkán. Arra van szükség, hogy a gyermek olyan értékrendszert
tegyen magáévá, amelyben az agresszivitás számára is elfogadhatóan negatív minősítést
kap.
Aronson példája szerint, ha egy anya szigorú büntetést helyez kilátásába kisfiával szemben,
hogy rávegye, ne bántsa kishúgát, a fiú félni kezd a kilátásba helyezett szankcióktól
és lehet, hogy egy ideig képes visszafogni agresszív indulatait. A „szeretem megverni
a kishúgomat” tudattartalom disszonáns a „türtőztetem magam, hogy ne verjem meg
a kishúgom” tudattartalommal. A szankció okán úgy csökkenti a keletkező disszonanciát,
hogy „nem verem meg, hiszen nekem lesz rossz, pedig szívesen megtenném.”
Ha enyhe büntetéssel fenyegetőzik az anya, a szigor mértéke, mint külső tényező
nem elég erőteljes ahhoz, hogy a disszonancia csökkentésének eszközévé váljon.
A fiú külső igazolás helyett, belső igazolást fog keresni. Így magát győzi meg
arról, hogy miért nem élvezi tulajdonképpen kishúga megverését, vagyis internalizálódik
egy agresszióellenes érték.
Ezt az általános elvet sikeresen alkalmazták az iskolai élet valóságos feltételei
között is. Egy norvég iskolában működő kutató, David Olweus mintegy felére csökkentette a gyerekek között előforduló verekedések arányát,
a tanárok és iskolai vezetők képzésével, ami megtanította őket arra, hogy figyeljenek
oda a problémára, a gyors és enyhe büntetések kiszabására azoknál, akik durván
léptek fel társaikkal szemben. A kutatás azt igazolja, hogy akiknek még nem fejlődött
ki az értékrendszerük, azoknál könnyebben kialakul az agresszió iránti ellenszenv,
ha jól időzített, de nem túl szigorú büntetést kapnak agresszív magatartásuk miatt.
Kétértelmű szituációkban az emberek másokra figyelnek, hogy eldönthessék, mi
a helyzetnek legmegfelelőbb magatartás. Tehát az agresszivitást nagymértékben
fékezi, ha világos jelzést ad a modellszemély, mik azok a viselkedésformák, amik
nem megfelelőek. A konstruktív vitarendezés formáinak jutalmazása szintén nagy
erejű hosszú távon a gyerekek körében. A mások iránti empátia kialakítása is konstruktív
viselkedésformák megerősítését teszik lehetővé. Feshbach kimutatta, hogy minél empatikusabb valaki, annál kevésbé fog agresszív mintákat
követni. Vizsgálatai szerint a legtöbb embernek nehezére esik szándékosan fájdalmat
okozni másoknak, hacsak nem fossza meg képletesen áldozatát emberi mivoltától.
Tehát az empátia tanítása is hatékony ellenszere az agressziónak.
E. Tóbiás Sára - pszichológus
