Agresszív késztetések akkor alakulnak ki bennünk, ha fizikai vagy pszichés fájdalmat élünk át, és úgy értékeljük, hogy valaki szándékosan akar ártani nekünk. Énünk védelmében mozgósítjuk ilyenkor indulatainkat, ami aktív cselekvésre késztet. „Legjobb védekezés a támadás” - szoktuk mondani, a baj csak az, hogy ez nem konfliktusaink megoldásában segít. Az agresszív indulat veszélyes és romboló, nehéz megfékezni, és többet árt, mint használ kapcsolatainkban. Ha ezeket az energiákat magunk ellen fordítjuk, az önpusztítást választjuk.

A fájdalom önmagában még nem váltja ki a düh érzését, ehhez megfelelő gondolattársítások, gondolatcímkék is szükségesek. Értékeljük, minősítjük az adott helyzetet, és arra jutunk, hogy fenyegetnek bennünket, indulataink célpontja pedig mások vagy mi magunk vagyunk.

Az indulat fontos katalizátor, kérdés, hogyan fordítjuk a saját hasznunkra? Erőforrást jelenthet számunkra, ha az énképviselet és az egészséges önvédelem szolgálatába állítjuk. Akik nem tudnak dühösek lenni, kiállni sem tudnak magukért.

Az indulat elrejti valódi érzéseinket

Amikor a düh felülírja az átélt fájdalmat, nem kell valódi érzéseinkkel törődnünk. A kiszolgáltatottság érzése, a sebezhetőség megélése túlságosan kellemetlen a számunkra. A támadó hozzáállás igazságérzetet, hatalmat és morális felsőbbséget táplál. A kiszolgáltatottság érzése helyett a kontroll és hatalom érzését élhetjük át. Sokan tudattalanul szokássá erősítik ezt magukban, hogy saját gyengeségükkel ne kelljen szembesülniük. A düh sosem szünteti meg a forrásérzelmeket, csupán eltakarja azokat. Ha azonban a munkahelyen vagy a magánéletben ezt nem tolerálja környezetünk, konfliktusokra számíthatunk. Kapcsolatainkat és egészségünket is negatívan befolyásolhatja.

A dühös ember mindig meg van róla győződve, hogy neki van igaza és ez megnehezíti, hogy tisztán lássa a helyzetét.