A teljesítményszükséglet fontossá válásával iskoláskorban megjelenik a tudásvágy, vagyis az érzelmi szükséglet mellett fókuszba kerül az értelmi igény is. A megbeszélés, a vita keretei nyújtanak lehetőséget arra, hogy a gyermek kipróbálja magát, érvényesítse saját nézeteit, módosítsa véleményét a többiek nézőpontjának tükrében. Azzal a helyzettel kell szembesülnie, hogy nincs mindig mód vitára, a nevelő által közvetített normákat kérdés nélkül el kell fogadnia és engedelmeskednie kell. Felmerül a kérdés, hogyan teremthető meg az a kényes egyensúly, amely biztosítja a gyermek szabad önkifejezését, ugyanakkor megfelelő kereteket biztosít és a szükséges korlátokat is felállítja?

A fentiek tükrében egy vizsgálat tapasztalatain keresztül nézzük meg közelebbről, hogyan hatnak a pedagógusok a gyerekekre. Kurt Lewin és munkatársai, R. Lipitt és R. White klasszikus kísérletében arra keresték a választ, milyen nevelői légkör kedvezőbb a gyermek fejlődése szempontjából egy gyerekcsoportban: a belátást mozgósító vagy az engedelmességet kívánó? (Mérei, 1978).

Tízesztendős gyermekekből öt-öt tagú szakköri csoportot alakítottak ki. Minden szakkörnek egy-egy pszichológus volt a vezetője. A különféle csoportokban három lehetséges nevelői légkört hoztak létre: az engedelmességen alapuló, „autokrata” nevelői légkört, a belátásra építő „demokratikus” nevelői légkört, illetve a szabadjára engedő „laissez faire” típusú nevelői légkört. E légköröket a nevelői magatartással, a vezetés stílusával teremtették meg. Tegyük hozzá, hogy általában egy osztályon belül nem egy fajta nevelői légkör érvényesül, hanem az óra menete folyamán hol egyik, hol másik kerül előtérbe, ám összességében mindenképpen körvonalazható a domináns vezetői stílus.

Autokrata nevelői stílus

Az engedelmességet követelő csoportban a vezető önkényesen járt el, úgy szabta ki a csoportoknak szánt feladatot, hogy közben nem engedett teret annak, amit a gyerekek gondoltak az elvárásokkal kapcsolatban. Ellentmondást nem tűrően közölte mit vár, a csoporttagok megkérdezése nélkül osztotta ki a munkát közöttük. A tevékenység célját, pontos menetét nem ismerték a gyerekek, a nevelő lépésről-lépésre közölte a következő feladatot, teendőt.

A tanár személyeskedő megjegyzéseket tett a gyerekekre; amikor dicsért vagy elmarasztalt, nem a tevékenységet, hanem a személyt minősítette. Stílusa fölényes és kritikus volt, olyan megfogalmazásokkal élt, amik egyértelművé tették, hogy a gyerekek önállóan ügyetlenek és a feladatok sikeres elvégzéséhez a tanár segítségére szorulnak.

Porkolábné Dr. Balogh Katalin szempontrendszere alapján jól követhető, hogyan működik az autokrata tanári megnyilvánulások nyomán az osztály, illetve mi jellemzi a tanár stílusát és közléseit, gesztusait.

Az osztályban érezhető a feszült csend, meghatározó a fenntartás nélküli elfogadás, kötekedés, az ellenséges érzületek az osztályon belül, a feszített munkatempó, amit nehezen tudnak követni a gyerekek, súgás, puskázás, elsősorban analógiás gondolkodást sejtető tanulói megnyilvánulások. A tanár stílusára jellemző, hogy javaslatra, elgondolásra elutasítóan reagál, pozitív emóciók esetén rendetlenkedést sejt a háttérben, negatív emóciók esetén pedig sértődött, cinikus és gúnyolódó. A vitát visszautasítja és türelmetlen.

Demokratikus nevelői stílus

A belátásra építő csoportot az önkéntes együttműködés jellemezte. A döntéseket a tagok előzetes vitái előzték meg, ők döntötték el, mit fognak csinálni. Önállóan oszthatták be a munkájukat és közösen kidolgozott terv alapján haladtak az egyes feladatok megvalósításában. A tanár tanácsokat adott, a gyerekeknek megtanított bizonyos eljárásokat, de nem írta elő, hogy mit végezzenek el kötelezően. Ez lehetett az önkéntes fegyelem kialakításának bázisa. A tanár megnyilvánulásai, értékelései tárgyilagosak voltak, a feladatra és a megoldás módszereire, nem pedig az egyén személyes képességeire, személyiségére vonatkoztak.

Porkolábné kiegészítései alapján ennek a nevelői stílusnak a hatására az osztályban kiegyensúlyozott, egészséges munkazaj bontakozik ki, derűs, felszabadult atmoszférában dolgoznak a gyerekek. Öröm és lelkesedés, nyitottság jellemzi a csoportot. A munkatempó lendületes, de nem hajszolt, a többség ritmusát követi. A feladatokat problémacentrikusan tekintik és képesek kooperálni egymással. A tanár oldaláról tekintve a nevelő a javaslatokra, elgondolásokra elfogadóan reagál, értékel, és a tanulókkal közösen fejleszti tovább az ötletet. Empatikus, pozitív emócióknál együttérző, negatív emóciók esetében megértő, segítő és feszültséget oldó. Az ismeretátadás módja élményszerű, érdeklődést keltően izgalmas. Türelmes, lelkes és szívesen magyaráz, kreatív és önálló, újszerű problémamegoldások igényét támasztja.

„Laissez faire” nevelői stílus

A harmadik kísérleti csoportban a gyerekeket szabadjára engedték. Nem volt előírt vagy közösen kidolgozott feladat, mindenki azt csinált, amit akart. A gyerekek tökéletesen irányítás nélkül maradtak, vagyis anarchisztikus közeget teremtettek köréjük. A tanár nem értékelt, nem adott visszajelzést a gyerekek munkájáról, tejesen közömbösen viseltetett az osztályban történő dolgokkal kapcsolatban.

Porkolábné megfogalmazásában az ilyen osztály passzív és közönyös, ugyanakkor fegyelmezetlen és hajlamos a rendbontásra. A gyermekek egymás javaslatait is figyelmen kívül hagyják, a bírálatnak sincsen súlya. A csoportban a passzív részvétel dominál, valódi aktivitás nélkül, a számonkérés során egyszerű, mechanikus leckefelmondás történik. Olyan beszélgetések és fecsegések zajlanak az óra alatt, amelyeknek nincs kapcsolatuk az óra tartalmával. A tanár általában nem reagál semmire, nem mutat érdeklődő magatartást. Száraz, unott és elzárkózik az érzelmi reakcióktól, a kapcsolatteremtéstől.

A kísérlet tanulságai

Ha a csoportok teljesítményét vizsgáljuk, megállapítható, hogy a legtöbbet a helyzetébe beletörődött engedelmes csoport nyújtotta, míg a belátásos csoport, továbbá a renitenciára hajló autokratikusan vezetett csoport teljesítménye rosszabb, ugyanakkor nagyjából egyforma volt.

Amikor a tanár kiment a teremből és magára hagyta a csoportot azzal az utasítással, hogy folytassa a munkát, a demokratikus légkörben a munka üteme nagyjából ugyanaz maradt, az autokratikus vezetésű csoportokban pedig a felére, harmadára csökkent a teljesítmény.

A közösség tagjainak egymáshoz való viszonya is érdekesen alakult. A különböző légkörökben különböznek a csoportok az agresszív megnyilvánulások tekintetében. A vasfegyelmet kívánó csoportban háromszor annyi ellenségeskedés fordult elő, mint a belátásos csoportban. Ez a bűnbakképzés számára is talajt biztosított. A csoport négy tagja egységesen foglalt állást az ötödik ellen, minden hibáért őt okolták, üldözőként viselkedtek vele szemben. A bűnbak elleni támadás után a csoport többi tagja között átmenetileg barátságos légkör alakult ki, ami a bűnbakképzés indulatlevezető funkcióját bizonyítja. A dresszúra légkörében a gyerekek akadályozva vannak, a légkör miatt keletkező frusztrációs feszültség a vezető helyett a bűnbakra tevődik át.

Irodalom:

Mérei Ferenc – V. Binét Ágnes (1978) Gyermeklélektan, Gondolat, Budapest.