"Rossz hírű kültelki iskolákban akár bandákba tömörülve, szervezetten működnek. Deviáns kis szociopaták, akik terrorizálják, verik, kirabolják, megalázó beavatási szertartásokra kényszerítik gyengébb fizikumú társaikat.
Akik nem mernek panaszt tenni, mivel kínzóik holnap is jelen lesznek a folyosón, az öltözőben, az osztályteremben. És akiknek gyakran a szüleik is azt mondják, inkább tűrjenek, úgyse lehet csinálni semmit. A rajtuk lévő nyomást enyhítené, ha a bűncselekményben részes diákokat a vizsgálat idejére a gyámhatóság eltiltaná az oktatási intézmény (és környéke) látogatásától. Így nem tarthatnák közvetlen presszió alatt áldozataikat - írtam nemrég a távol tartási jogszabály körüli vita apropóján. Aligha örvendezhetek, hogy az élet most is tálcán szállítja az utólagos igazolást. Ezúttal a lakóhelyem, Győr "alvóvárosában", a festői szépségű Győrújbaráton vertek össze iskolatársai egy diákot. Nem is ez a legmegdöbbentőbb. Hanem az - mint a Kisalföld tudósításában olvastam -, hogy "a társaikat félelemben tartó csoport tagjaival szemben az osztályfőnök tehetetlennek bizonyult, sőt a gyerekeket arra kérte, a teremben történt és felvett verekedésekről szóló felvételeket tüntessék el a telefonjaikról".

Vagyis a gyerekek testi-lelki épségéért felelős pedagógus a terhelő bizonyíték eltüntetésére és szemhunyásra buzdította neveltjeit. Továbbá "az osztályon és az intézményen belüli vizsgálatot csak akkor indította el a megbízott igazgató, amikor a fiú szülei látleletet vetettek, és rendőrségi feljelentést tettek". Felháborító, de sajnos mindennapos. "Elképzelem, milyen lehet, ha az iskola bejáratánál egy öttagú banda vár, s rám fenik a fogukat. Elképzelem, milyen lehet rettegve menni reggelente iskolába azzal a lélekig sajduló félelemmel, hogy ma éppen kit vernek vagy kit aláznak meg. Mert a gyerekek egymással sajnos kegyetlenek is tudnak lenni" - diagnosztizál kristálytisztán a lap publicistája, Harcsás Judit. Mit lehet ehhez hozzátenni? Rendszerváltáskor - a diktatúra örökségét temetendő - a papíron addig is létező diákjogok valós érvényesítését rendkívül szélesre méretezték. Abból kiindulva, hogy az iskola olyan, a börtönhöz és a laktanyához hasonlóan totális intézmény, amelyben szigorú alá- és fölérendeltségi viszonyok uralkodnak, és amely ennélfogva potenciálisan visszaélések melegágya. Ebben kétségtelenül igazuk volt. De miközben a totális intézményiség egyik hátulütőjét kiküszöbölték, a másikat bennhagyták. Hisz a diákot nem kizárólag tanárai fenyegethetik, zaklathatják, molesztálhatják. Hanem emellett ugyanannyira (vagy még inkább) a tanulótársai. A bevonultatott "kopasz" sorkatona nem elsősorban tisztjeitől retteg. Hanem az őt rafináltan kegyetlen beavatásokkal, csicskáztatással gyötrő öregkatonáktól. Az újdonsült elítélt sem az őröktől fél, hanem a cellatársaitól. Hogy összeverik, megerőszakolják, kirabolják. Mostanra derült ki, hogy az iskolai "őrök" gyakorlatilag minden hatalmukat elvesztették. Sok iskolában "börtönlázadás" van. Eltorzult személyiségű, labilis családi hátterű bűnözőpalánták uralják a terepet. Ugyanakkor sokan képtelenek megérteni: ahogy nem lehet a családon belüli erőszak üldözését a "család szentségére" hivatkozva ellenezni, ugyanúgy az iskolai atrocitásokkal szembeni fellépést is abszurd a "gyermekjogok szentségére" alapozva blokkolni. Nem a kiszélesített gyerekjogokkal van baj, hanem azzal, hogy eme jog a szabadságát csorbítani akaró társaival szemben kevésbé (gyakran szinte egyáltalán nem) védi a gyermeket. [...]"

Papp László Tamás írásának folytatása a Népszabadság honlapján olvasható.

[Forrás: NOL]