Navracsics Tibor tájékoztatott: a 2010-es bűnügyi statisztikák szerint Magyarországon
a gyermek-, és fiatalkorúak sérelmére több mint 15 ezer bűncselekmény történt,
a 14 évnél fiatalabb sértettek esetében több mint 6000 bűncselekményről beszélünk,
amellett, hogy tudjuk, nem minden eset válik ismertté.
Nagyon sok olyan bűncselekmény van, amelynek gyermek a sértettje, azonban ő nem
meri, nem tudja feljelenteni elkövetőit, titokban tartja a bűncselekményt és egész
életében magában hordozza ezt a traumát – mutatott rá a miniszter. A gyermekek
a legsérülékenyebb rétege a társadalomnak, ezért ha ők válnak bűncselekmény áldozatává,
akkor könnyen, egész hátralévő életükre szóló károsodást szenvedhetnek – emelte
ki Navracsics Tibor.
Az Európai Uniós elnökségünk egyik elsődleges célja az volt – folytatta -, hogy
a gyermekeket, mint sérülékeny csoportot, európai szinten is fokozott védelemben
részesítsük. Ennek keretében fogadtuk el azt az irányelvet, amely az emberkereskedelmen
belül is a gyermekekkel kapcsolatos bűncselekményeket bünteti szigorúbban, hiszen
tudjuk, hogy sok esetben a gyermekkereskedelem következménye a gyermekprostitúció
– ismertette.
A miniszter elmondta: a magyar elnökség alatt fogadták el a gyermekekkel szembeni
szexuális bűncselekmények, internet, és pornográf-bűncselekmények fokozott büntetését
célzó irányelvet. Ez reményeink szerint decemberben meg fog jelenni az Európai
Unió hivatalos lapjában, ami után az iráynelvet átültetjük a magyar jogrendszerbe
is.
A cél az, hogy 2014-ig minden megyében kialakítsák a gyermekmeghallgató szobákat
- mondta Navracsics Tibor, majd hozzátette: e szobák szabályozását egy közigazgatási
és igazságügyi rendeletben végezték el, amely már mától hatályba lép.
Háttér
A közigazgatási és igazságügyi miniszter rendeletben szabályozza a gyermekmeghallgató
szobák minimális számát, kialakítását és használatát.
A miniszteri rendelet fő előírásai:
- A gyermekmeghallgató szobák használata kötelező minden 14. életévét be nem töltött
gyermek esetében. A szobákban ezentúl rejtett kép- és hangfelvétel rögzítésére
alkalmas eszközöket kell beszerelni.
- 2014-ig minden megyeszékhelyen kötelező létrehozni gyermekbarát meghallgató szobákat,
hiszen jelenleg 22 gyermekmeghallgató szoba van az országban, azonban ezek közül
csak kettő felel meg a rögzített kritériumoknak.
- A gyermekmeghallgató szobákra vonatkozóan a közigazgatási és igazságügyi miniszter
a belügyminiszterrel egyetértésében alkalmasságot igazoló tanúsítványt ad ki.
Forrás:
kormány.hu