A beszélgetés vezetője, Németh Margit és E. Tóbiás Sára, az MFPI munkatársai
így összegzik a találkozón hallottakat:
„A beszélgetés témájaként az előadásokkal kapcsolatos élmények megosztását, illetve
a színház agressziókezelésben betöltött szerepét és jelentőségét kínáltuk fel.
Öt intézményből (Dobos C. József Vendéglátóipari Szakképző Iskola, Bolyai János
Műszaki Szakközépiskola és Kollégium, Corvin Mátyás Gimnázium és Műszaki Szakközépiskola,
Erzsébet Királyné Kereskedelmi Szakközépiskola és Szakiskola, Leövey Klára Közgazdasági
Szakközépiskola és Szakiskola) érkeztek a pedagógusok és gyerekek, akikkel a Kolibri
Színház előadásairól (Kócsag, a Klamm háborúja és a Lila története) beszélgethettünk.
A Kócsag című előadás kapcsán a trágár beszéd megjelenése a színpadon volt az egyik érzékeny
téma, amely felvetődött. A nézőtéren ülő gyerekek nem ritkán bekiabálásokkal zavarták
az előadást, érezhetően provokatív hangulatot teremtett a darab. Az ízléstelen
beszéd, a káromkodás részben természetes része a gyerekek hétköznapjainak, részben
túlságosan erőteljes, mégsem hagyja érintetlenül a nézőket, sem a felnőttek, sem
a gyerekek nem tudnak azonosulni azzal, amit hallanak. Fókuszba kerül egy téma,
amely napi problémát jelent, a színház veti fel ezt a nagyon is életszerű jelenséget,
amivel kénytelenek leszünk szembesülni. Ráismerünk, milyenek vagyunk, és nem tudunk
örülni neki, sőt, kifejezetten taszítóvá válik számunkra.
Felvetődött a színészek játékának szenvedélyessége, hitelessége, sodrása, ami
ugyancsak magával ragadja a fiatal közönséget. Elgondolkoztat, ténylegesen attitűdformáló
ereje van. Az előadást feldolgozó drámafoglalkozás, illetve a kísérők beszélgetése
az osztállyal az előadás után fontos folytatása a színházi élménynek. Olyan témák,
kérdések vetődnek fel, amelyekről mindenképpen hasznos és érdemes beszélgetni
a gyerekekkel.
A Klamm háborúja című darab elsősorban a tanár-diák kapcsolat kérdéseit boncolgatja. Az osztálytermi
dráma műfaját lelkesedéssel és elismeréssel fogadták. Az osztályterembe bevitt
előadás ereje sokszorosa a színházi előadás élményének. Scherer Péter alakítása
és az előadás után megtartott beszélgetések katartikus hatásúnak bizonyultak.
Felmerül, hogy a tanárnak is lehetnek belső dilemmái, magánéleti problémái, az
iskolai konfliktusok kétoldalú helyzetek, ahol a tanár és a diák oldaláról is
érdemes végiggondolni azt, ami az iskolában történik
A Lila története című előadásban elhangzó pornográf kifejezések túlzása első
pillanatban sokkoló erejű, aztán érkezik a megdöbbenés, hogy mennyire valóságos
és mennyire a hétköznapokról szól. Nem mindenki érezte így. A vallásos meggyőződésű
iskolák esetében túl nagy a kontraszt az előadás és a saját valóság között. Az
is elhangzott, hogy valóban kiemelten kell figyelembe venni az előadások korosztályi
ajánlását. A trágár és pornográf töltésű kifejezések érettebb közönség számára
mélyebb feldolgozás lehetőségét kínálják, a fiatalabb közönségnél ez nehézségekbe, korlátokba ütközhet.
A szemléletformálást azonban nem lehet elég korán elkezdeni, ebben pedig kiváló
közvetítő az ifjúsági színház.”
