A múlt évben készített kutatásból egyébként az derült ki, hogy sikertelen felvételi
esetén tíz középiskolásból kilenc a következő évben újra megpróbálja a bejutást
valamely egyetemre vagy főiskolára, illetve azok közül, akik nem jelentkeznek
az érettségi után a felsőoktatásba, a többség nem akar kilépni a munkaerőpiacra,
hanem különböző továbbképzéseken vesz majd részt.
Az Educatio Nonprofit Kft. - Országos Felsőoktatási Információs Központ kutatási
programja részeként idén immár második éve végzi a Jelentkezési Tendenciák Kutatás
elnevezésű, országos kérdőíves vizsgálatot a hazai középiskolások körében. Többek
között arra kérdeznek rá a kutatás során, hogy mi motiválja az érettségizőket
a felsőoktatásba való jelentkezéskor, milyen tényezők befolyásolják őket a továbbtanulásban,
valamint milyen érettségi utáni elhelyezkedési stratégiát követnek majd és milyen
terveik vannak a jövőre nézve. Nemcsak a diákok elképzelését, az igazgatók és
a végzős osztályok tanárainak véleményét is szondázzák. A kutatásban való részvételre
felhívó levelet a mintában szereplő középiskolák mindegyike megkapta, néhány héten
belül elkezdődik a felmérés az ország több mint hatvan intézményében. A kérdőíves
kutatás feldolgozása anonim, azaz a feldolgozás során semmilyen, a válaszadó diákok,
illetve tanárok azonosítására alkalmas adatot titkos.
A egyébként két és félezer középiskolás véleményét gyűjtötték össze személyesen
az Educatio Felsőoktatási Műhelyének munkatársai, az online vizsgálatban pedig
több mint harmincegyezer felsőoktatásba jelentkező fiatal válaszolt a kérdésekre.
[Forrás: ]