Orbán Viktor 2012. február 3-á az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában az
oktatáspolitikával kapcsolatban kifejtette: Magyarországnak egyrészt korszerűsítenie
kell a szakképzését, amellyel kapcsolatban az első lépések már meg is történtek.
A fiatal munkásokat, szakmunkásokat és a fizikai munkát végző segédmunkásokat
meg kell becsülni, hiszen "nem lesz mindenki akadémikus" a modern világban sem
- fogalmazott.
Másrészt - folytatta - a felsőoktatással összefüggésben a kormány azt akarja,
hogy minél többen tanuljanak, és aki szeretne, tanulhasson is. Az azonban nem
megy, hogy "állami pénzen drága képzésben részesülnek fiatalok, majd utána - érthetően
egyébként, a nehéz helyzet miatt - fogják a batyujukat, és ezzel a tudással együtt
elmennek nyugatra, és mi, akik fenntartottuk az ő képzésüket, semmit sem kapunk
vissza abból a tudásból, amihez hozzásegítettük őket" - mondta.
E helyzet megoldása szerinte a nagyon olcsó, körülbelül kétszázalékos diákhitelrendszer.
A miniszterelnök úgy véli, a felsőoktatás átalakítása azt is eredményezi majd,
hogy "ilyen himihumi képzések, amitől sokat szenvedünk, nem lesznek", nem szabad
ugyanis azt a gyakorlatot folytatni, hogy a megszerzett diploma mögött "nincs
igazi fedezet".
Az új felsőoktatási rendszer - amely bár az elején "nyilván kicsit zötyögni fog"
- eredménye az lesz, hogy minden fiatal tanulhat, ám felelősséget is kell viselniük
azért, hogy mit tanulnak, és ők döntik el, melyik egyetem marad talpon, és melyik
nem - mondta.
A szakmát szerzett fiatalok munkanélküliségével kapcsolatban arra a kérdésre,
hogy mit fog szólni Brüsszel a nemzeti munkahely-teremtési stratégiákhoz, azt
válaszolta: "sok köze nincs hozzá", mert nemzeti programot kell készíteni, vagyis
nem lesz központi, brüsszeli utasítás.
Az uniós pénzügyi szerződésről szólva a kormányfő azt mondta, a magyar érdekek
szempontjából volt két kritikus pontja a korábbi szövegtervezetnek, ezért nem
is bólintott rá az első alkalommal. Az egyik ilyen pont azzal kapcsolatos - részletezte
-, hogy egy nagyon szigorú költségvetési és azt szankcionáló rendszert állít össze
az EU azoknak az országoknak, amelyek tagjai az eurózónának. Magyarország azonban
nem tagja az euróövezetnek, ezért az volt az érdeke, hogy amíg nem lép be a zónába,
addig rá ez ne vonatkozzon - mondta, majd rámutatott: az új szöveg ezt egyértelművé
teszi. A másik pont az adórendszer-egységesítés volt, amely szintén nem érdeke
Magyarországnak, és "nagy küzdelem árán" a magyar diplomácia el is érte, hogy
nincs olyan mondat a szövegben, amely az önálló adóztatás jogának elvételéről
szólna - fejtette ki.
Orbán Viktor közölte: a szöveg elkészültével azt bemutatja a magyar parlamentnek,
és arra kéri a Házat, hatalmazza fel őt az aláírásra. Ha ez megtörténik, újra
az Országgyűlés elé kerül majd a dokumentum ratifikálásra.
Forrás: MTI