Ütemezés szerint halad a tankönyvek nyomdai előállítása
2014. július 30. szerda 12:01
tk2014

Az ütemezés szerint halad a megújuló tankönyvek nyomdai előállítása, a kiszállítás pedig időben megkezdődik az iskolákhoz - közölte a közoktatásért felelős államtitkár Debrecenben, 2014. július 29-én. 

Czunyiné Bertalan Judit az Alföldi Nyomda Zrt.-ben tett üzembejárás utáni sajtótájékoztatón elmondta, a nyomdából kikerülő tankönyvek órákon belül eljutnak a Könyvtárellátó (Kello) raktáraiba, a tankönyvek terjesztése pedig az előre tervezett határidőben megkezdődhet.

A tartalmi, módszertani és technológiai szempontból is újnak számító tankönyveket 4,6 milliárd forintból, európai uniós támogatás segítségével fejlesztették ki, és először a szeptemberben induló tanévben kerülnek az iskolákba. Az államtitkár hozzátette, a kerettantervekhez igazodva, felmenő rendszerben 50 tankönyv (62 kötet) jelenik meg, ezekből 1501 iskola 862 ezer példányt rendelt meg, a kipróbálási fázisra pedig 126 iskola és 966 pedagógus jelentkezett. 

A tankönyvek írásában nagy tapasztalatú szakemberek, egyetemi és főiskolai tanárok és gyakorló pedagógusok vettek részt. Az új taneszközök az általános iskolák 1., 2., 5., 6., valamint a középiskolák 9. és 10. évfolyamai számára készültek. A tankönyveket augusztus 31-éig kell eljuttatni az iskolákba - mondta Czunyiné Bertalan Judit.

A tankönyvek írásában nagy tapasztalatú szakemberek, egyetemi és főiskolai tanárok és gyakorló pedagógusok vettek részt. Az új taneszközök az általános iskolák 1., 2., 5., 6., valamint a középiskolák 9. és 10. évfolyamai számára készültek. A tankönyveket augusztus 31-éig kell eljuttatni az iskolákba - mondta Czunyiné Bertalan Judit.

A megújuló tankönyvek többségét önköltségi áron, kötetenként nagyjából 350-400 forintért teszik elérhetővé. Ezért az összegért - a korábbi sokszereplős tankönyvpiaccal ellentétben - egy, a szülők számára megfizethető, minőségben és tartalmilag tekintve tartós, "az árnál jóval többet tudó" tankönyvet kapnak meg - fogalmazott Czunyiné Bertalan Judit.

Hozzátette, ezzel a tankönyvsorozattal már 1,5 milliárd forint megtakarítást ért el a tankönyvellátás, amiből egymilliárd forint az államnál jelentkezik, félmilliárd pedig a családok pénztárcájában marad.

A köznevelési rendszer átalakításának egyik fontos eleme az volt, hogy a Magyarország bármelyik részén születendő gyermek - egységes tartalmi szempontok szerint, minőségi tankönyvek és jó köznevelési rendszer révén - lehetőséget kapjon a tudásával érvényesülni - fogalmazott államtitkár.


Ütemezés szerint halad a tankönyvek nyomtatása

A sajtótájékoztatón Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára hangsúlyozta, a megújuló tankönyvek minőségi változást hoznak a magyar köznevelés rendszerébe.

Ezek a tankönyvek jó minőségben, tartós technológiával készülnek, "jól bírják a gyűrődést", és a család több tagját, generációját is kiszolgálhatják - mondta. Amellett, hogy a könyveket pontosan szállítják ki, megtakarítást hoznak a családoknak és az államnak, jobbak és korszerűbbek, mint a korábban használtak - tette hozzá.

Kaposi József, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) főigazgatója azt mondta, hogy a megújuló taneszközök mindegyike megállná a helyét a többi, piacon lévő tankönyvvel szemben. Ez azzal magyarázható, hogy egyrészt számos kiváló szerzőt és szerkesztőt kértek fel, másrészt számos korábbi tapasztalatot sikerült felhasználni - közölte.

Kósa Lajos (Fidesz), Debrecen polgármestere a tájékoztatón kitért arra, külön öröm, hogy a megújuló tankönyvek nyomtatásában az ország legrégebbi nyomdavállalata, az Alföldi Nyomda Zrt. is részt vesz. A gyerekek esélyegyenlőségét az új típusú tankönyvellátás és a megújuló tankönyvek jobban szolgálják - tette hozzá.

György Géza, a társaság vezérigazgatója közölte: az Alföldi Nyomda az elmúlt nyolc-tíz hétben több mint négymillió darab, száz kamionnyi mennyiségű tankönyvet állított elő. Ennek a negyedét az OFI által megrendelt megújuló tankönyvek gyártása tette ki - fűzte hozzá a vezérigazgató.

Az üzembejáráson Czunyiné Bertalan Judit, Rétvári Bence és Kósa Lajos jelenlétében gördültek le a gyártószalagról a megújuló tankönyvek utolsó példányai.


Forrás: MTI
Szerző: Végh Györgyi

Kapcsolódó anyagok

Rendezvénynaptár

2017. november
HKSzCsPSzV
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930
Kategoriak: