A Safer Internet Day (SID) célja, hogy az Európai Unió Safer Internet Plus program
akciótervének keretein belül világszerte ugyanazon a napon felhívják a figyelmet
a világháló jelentőségére, az interneten leselkedő veszélyekre, a zaklatásra,
a gyermekpornográfiára és egyéb illegális vagy káros jelenségekre és tartalmakra.
Az idei SID témája a generációk összekapcsolása az online világban, vagyis az,
hogy a gyerekek, fiatalok és a szülők, nagyszülők hogyan adják át egymásnak tudásukat,
tapasztalataikat. A nap szlogenje: "Netezzünk együtt… biztonságosan!"
Az eseménysorozat célja a családok ösztönzése, közösen tegyenek azért, hogy elkerülhessék
a veszélyeket a generációkon és kultúrákon átívelő online világban – tanuljanak
„internetül” együtt és egymástól. A naprakész digitális tudással rendelkező fiatalok
vezessék be az idősebbeket az új technológiák használatába, a szülők és nagyszülők
pedig figyeljék a fiatalok jelzéseit, válaszoljanak a kérdéseikre és intsék őket
a felelőtlen virtuális szörföléstől.
Szalai Annamária, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke a rendezvényen
elmondta: „A hatóság egyik kulcsfontosságú célja a hírközlési és médiatudatosság
fejlesztése a fiatalabb korosztályok körében. Ennek érdekében hamarosan egy oktatóközpontot
fogunk létrehozni, ahol a gyerekek játszva, interaktív környezetben tapasztalhatják
meg az internet és a média csodálatos világát, és szembesülhetnek annak veszélyeivel,
árnyoldalaival. Egy olyan digitális játszóteret szeretnénk megalkotni, amelyben
a hasznos tudás interaktív játékok és szemléletes példák segítségével adható át
a fiataloknak, és ahol megismerkedhetnek a hírportálokkal, közösségi oldalakkal,
webáruházakkal, aukciós oldalakkal és egyéb internetes tartalmakkal.”

„Emellett a jövőben még nagyobb hangsúlyt fektetünk a pedagógusok ilyen irányú
szakmai továbbképzésére, hogy ezáltal a különféle internetes bűnözőknek még kevesebb
gyermekkorú áldozatuk lehessen” – tette hozzá az NMHH elnök asszonya.
A cél a családok ösztönzése, hogy tegyenek közösen annak érdekében, hogy elkerülhessék
a veszélyeket a generációkon és kultúrákon átívelő online világban – tanuljanak
„internetül” együtt és egymástól. A naprakész digitális tudással rendelkező fiatalok
vezessék be az idősebbeket az új technológiák használatába, a szülők és nagyszülők
pedig figyeljék a fiatalok jelzéseit, válaszoljanak a kérdéseikre, és intsék őket
a felelőtlen virtuális szörföléstől.
A Safer Internet Program (SIP) magyarországi konzorciuma (www.saferinternet.hu) a SID kapcsán több programmal is készült 2012. február 7-ére, így sajtótájékoztatóval,
kerekasztal-beszélgetésekkel, biztonságos internet-foglalkozásokkal országszerte,
és két pályázattal.
A Safer Internet Day központi rendezvényén, a Microsoft székházában számos érdekes
előadáson vehettek részt az általános és középiskolás tanulók, akik a Webvelem
program weboldalán jelentkeztek az eseményre. A Microsoft maga is kiemelt figyelmet
szentel a biztonságosabb internetezésnek, hiszen különböző képzésekkel és ismeretterjesztő
programokkal tesz a tudatosabb internetezés elterjedéséért.
A szervezők két pályázattal is ösztönözték a gyermekeket és a felnőtteket az
aktív részvételre.
A SIP magyarországi konzorciuma a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósággal és
a Microsoft Magyarországgal közösen videópályázatot hirdetett „Netezzünk együtt…
biztonságosabban!” címmel.
A videópályázat célja, hogy a beérkezett filmek közzétételével népszerűsítse
a Biztonságosabb Internet Napot és annak idei témáját: a generációk találkozását,
illetve összekapcsolását, egymás segítését az online világban. Pályázni két életkori
kategóriában lehetett: 10-14 és 15-19 év között, a pályaműveket szakmai zsűri
bírálta el, a díjakat pedig Szalai Annamária, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság
(NMHH) elnöke adta át. A zsűri döntése alapján a nyertesek:
- Sallai Nóra, 12 éves, Budapest (10-14 éves korosztály)
- Kuti Lívia, 17 éves, Györköny (15-19 éves korosztály)
- Horváth Vanessza, 14 éves, Budapest (különdíj)
A nyertes videók a weboldalon megtekinthető.
A Nemzetközi GyermekmentőSzolgálat, a Safer Internet Program magyarországi konzorciumának
vezetőeként idén előzör írt ki pályázatot a legjobb és legrosszabb hazai weboldalak
kategóriájában. A kiírás célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a felhasználóbarát
online tartalmak fontosságára, és ösztönözze a hazai üzemeltetőet, tervezőet és
fejlesztőet a minél jobb honlapok előllítására.
A megadott határidőe 451, jelentő átfedést mutató javaslat érkezett. A tíz legtöbb
szavazatot kapott weboldal közül az ismert és elismert szakemberekbő álló zsűi
választotta ki a három legjobbat, amelyek az alábbiak lettek:
- bookline.hu
- hasznaltauto.hu
- index.hu
A legjobb hazai weboldal díjait Prof. dr. Szabó Máté, a zsűi elnöke adta át a
díjazottaknak.
A SID keretében a SIP-program oktatói és több hazai IT cég – a HP Magyarország,
az IBM Magyarország, a Microsoft Magyarország és a Symantec – önkéntesei az ország
több helyén tartottak elődást gyermekeknek, szülőnek és tanároknak a biztonságos
internethasználatról.
.jpg)
A Microsoft maga is kiemelt figyelmet szentel a biztonságos internetezésnek,
hiszen a biztonságos internetezésnek, hiszen különböző képzésekkel és ismeretterjesztő
programokkal tesz a tudatosabb internetezés elterjedéséért. 2008 decembere óta
az előadásokon, képzéseken már több mint 120 ezren vettek részt, a témával foglalkozó
weboldal látogatottsága 1,5 millió fölött jár, a biztonságos internetről szóló
játékot pedig 700 ezernél is többen próbálták ki. A káros tartalmak elkerülésének
elősegítése mellett a hasznos funkciók fejlesztésében is élen jár a vállalat,
hiszen rengeteg ingyenesen elérhető oktatástámogató és szórakoztató alkalmazást
fejlesztettek a Microsoft munkatársai.
Szilágyi Bernadette, a Microsoft Korlátlan Lehetőségek programjának menedzsere
elmondta: „A Biztonságosabb Internet Nap egy nagyon hasznos kezdeményezés, ugyanakkor
nem szabad, hogy elkényelmesítsen minket. Nem feledkezhetünk meg róla, hogy az
év minden napján oda kell figyelni a biztonságosabb internetezésre, arra, hogy
mennyi veszély leselkedik ránk és gyermekeinkre a világhálón. Ezért tartunk fenn
aktív kapcsolatot iskolák és civil szervezetek tucatjaival, tanárok és trénerek
ezreivel, diákok tízezreivel, hogy kötetlen formában átadhassuk nekik a biztonságosabb
internetezés alapvető szabályait.”
„Mivel a Microsoft mégis a világ egyik legnagyobb szoftvervállalata, ezért természetesen
termékeinkben és szolgáltatásainkban is nagy hangsúlyt fektetünk a biztonságra.
Speciális biztonsági, ill. családbiztonsági beállításokkal rendelkezik a legtöbb
széles körben használt szoftverünk, pl. a Windows 7 vagy a Live Messenger, ingyenes
tűzfallal és vírusirtóval védjük a számítógépeket a kártevőktől, és okostelefonos
operációs rendszerünk, a Windows Phone 7 megtervezésekor is központi szerepet
kapott a biztonság kérdése.”
A HP Magyarország tavaly szeptembertől a korábbinál szorosabb együttműködést
folytat a hazai Safer Internet konzorciummal, hozzájárulva az oktatási program
bővítéséhez és fejlesztéséhez. 2012 januárjában Krasznay Csaba, a HP Magyarország
IT-biztonsági szakértője, akit a tavalyi év IT-biztonsági piac Útmutató szakamberének
választottak, saját kezdeményezéseként, de a cég teljes támogatásával arra hívta
fel az IT-biztonsági szakma képviselőit, hogy a Safer Internet Day alkalmából
önkéntes, vidéki településeken folytatott felvilágosító munkával segítsék a programot.
A szakértő felhívása eddig igen sikeresnek bizonyult: már az első hét után több
mint 30 szakember jelezte részvételi szándékát.
A Safer Internet Day (SID) keretében kihirdetett videópályázat nyerteseit idén
a Symantec vállalati és fogyasztói üzletága, a Norton is támogatta. A Biztonságosabb
Internet Nap alkalmából a Safer Internet Program önkéntes oktatói programjához
a Norton magyarországi képviselője, Rakoncza Zsolt is csatlakozott, hogy felhívja
a középiskolások figyelmét az internetezés veszélyeire, illetve ennek megelőzési
módjaira.
A Safer Internet Plus program magyarországi konzorciuma a tavalyi évhez hasonlóan
2012 februárjában is médiakampányt indít a program népszerűsítése érdekében. Az
elkészült tévéspotot a kampány részeként az UPC Magyarország kábelcsatornáin sugározzák.
A rendezők a hazai szervezeteket, intézményeket, játékszakértőket, gyermekvédelmi
szakembereket, webes biztonsági szakembereket, az úgynevezett stakeholdereket
(távközlők, internetszolgáltatók, non-profit szövetségek, multinacionális cégek
képviselői, tanárok stb.) is meghívták az eseményre.