2008. szeptemberében az Oktatási és Kulturális Minisztérium, a Tehetségsegítő
Szervezetek Országos Szövetsége és a Gimnáziumok Országos Szövetsége által delegált
tagokból álló bírálóbizottság szakértők bevonásával először ítélte oda a „Tehetséggondozó
iskola” címet.
A fővárosban 6 középiskola lett a cím birtokosa:
Eötvös József Gimnázium,
Berzsenyi Dániel Gimnázium,
ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium,
Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium,
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Szent László Gimnázium és Szakközépiskola
Városmajori Gimnázium, Módszertani Információs Felnőttképzési Továbbképző és
Vizsgaközpont
Ezekben az intézményekben:
legalább öt tanítási év óta emelt szintű oktatás folyik;
legalább öt éve az első helyként benyújtott felvételi kérelmek száma meghaladta
a felvehető létszám másfélszeresét;
a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók esélyegyenlőségét szolgáló tevékenységeket
a pedagógiai program rögzíti;
olyan pedagógusok állnak alkalmazásban, akik tehetségpedagógiai és tehetségpszichológiai
szakismeretekkel rendelkeznek;
a nevelőtestület tagjai közül többen elvégezték az emelt szintű érettségi vizsgáztatásra
történő képzést, rendelkeznek szakértői képesítéssel, tankönyvírói, lektorálási
tevékenységet végeznek, taneszköz-készítési, tanulmányi versenybizottsági munkához
kötődő tapasztalatokkal rendelkeznek;
a könyvtár és az informatikai felszereltség tudásbázisul szolgál;
a tanulók közül minden évben bejutnak valamely verseny (tanulmányi, sport, művészeti)
országos döntőjébe vagy középdöntőjébe;
a pedagógusok vállalják, hogy más iskolákból érdeklődő kollegák számára lehetővé
teszik a tehetség-kibontakoztató foglalkozások megtekintését, részükre módszertani
bemutatót tartanak.