Együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Munkaügyi Hivatal és az Új Nemzedék Központ
2014. február 24. hétfő 10:30
egyuttmukodes_alairas
Az Ifjúsági Garancia Program hatékonyságának biztosítása érdekében együttműködési megállapodás született a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) és a Zánka - Új Nemzedék Központ Nonprofit Kft. között.

A Nemzeti Munkaügyi Hivatal irányításával valósul meg az Európai Unió Ifjúsági Garancia Program kezdeményezése, amelynek célja, hogy egyetlen európai fiatal se maradjon munka, vagy munkához segítő képzés, átképzés illetve szakmai gyakorlati lehetőség nélkül. Az ifjúsági garancia rendszerének megvalósítását a jövőben az Új Nemzedék Plusz projekt megvalósítása során létrejött Kontaktpont Irodák is segítik majd.

A Nemzeti Munkaügyi Hivatal Kálvária téri székházában 2014. február 21-én aláírt kétoldalú megállapodás egyebek között kiterjed a szakemberek tanácsadói tevékenységének összehangolására, valamint a programokhoz kötődő jó gyakorlatok, aktuális információk, lehetséges együttműködési elemek széles körű ismertetésére, amelynek révén szorosabb ágazati és szakterületi együttműködés érhető el.

„Ez a megállapodás az első ténylegesen megvalósuló példája az Ifjúsági Garancia szempontjából kiemelt fontosságú szektorok közötti együttműködésnek” – mondta el az aláírást követően Komáromi Róbert, az NMH főigazgatója, majd hozzátette: – „Szakembereink közös munkájával az a célunk, hogy minél több, a programokban érintett fiatalt érjünk el”

„Az Új Nemzedék Plusz projekt keretében megnyitott húsz ifjúságsegítő Kontaktpont Iroda minden megyében ismert és könnyen hozzáférhető pontként kíván jelen lenni a fiatalok mindennapjaiban, ami stabil bázist jelenthet az Ifjúsági Garancia Program sikeréhez, a fiatalkori munkanélküliség csökkenéséhez” – hangsúlyozta az együttműködési megállapodás aláírásán Siklódi László Levente, az európai uniós forrásból megvalósuló ifjúsági projekt megvalósításáért felelős Zánka – Új Nemzedék Központ ügyvezető igazgatója.


Rendezvénynaptár

2019. június
HKSzCsPSzV
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
Kategoriak: