"Fiatalok a Fiatalokért" díjazottak
2013. június 20. csütörtök 08:35
fiatalokert_dijatado

"Fiatalok a Fiatalokért" díjjal ismerte el az Új Nemzedék Jövőjéért Program az ifjúsági korosztályban példaértékű életutakat. A díjak idén első alkalommal kerültek átadásra: inspiráció, innováció és információ kategóriákban.

Dr. Navracsics Tibor, miniszterelnök-helyettes fővédnökségével az Új Nemzedék Jövőjéért Program keretein belül először került megrendezésre a Fiatalok a fiatalokért elnevezésű díjátadó. A nívós eseményen a Program három olyan, 25 év alatti magyar fiatalt, illetve a korosztályba tartozó csoportot részesített elismerésben, akik tevékenységükkel, ötleteikkel, és egész életük példájával motiválják kortársaikat. A díjakat három kategóriában adták át a budapesti Új Nemzedék Házban.

Inspiráció kategóriában Weisz Fanni vehetett át díjat a halláskárosultak egyenlőségéért folytatott küzdelméért és példamutató munkásságáért. Innováció kategóriában a MiniBrake koncepcióját kidolgozó alkotó csapat, míg információ kategóriában a Fiatal Autonóm Közgazdászok Társasága kapott elismerést az Egyetemisták a pénzügyi kultúráért elnevezésű kezdeményezésükért.

„A díjazottak példát mutatnak kortársaiknak, tanúsítva azt, hogy tanulással, szorgalommal, kitartással, pozitív szemlélettel kiemelkedő eredményeket lehet elérni. Az Új Nemzedék Jövőjéért Program elsődleges célkitűzése, hogy segítse a fiatalokat jövőképük megfogalmazásában, melynek fontos eleme a biztos igazodási pontok, példaképek megtalálása is” – mondta a díjátadón Dr. Mihalovics Péter, az Új Nemzedék Jövőjéért Program koordinációjáért felelős miniszteri biztos.

A díjakat jelképező különleges, egyedi szobrokat a fiatal képző- és iparművész, Kiss Zsombor tervezte és készítette el, aki szakterületén szintén számos díj birtokosa.

A díjakat átadta:

Dr. Mihalovics Péter, az Új Nemzedék Jövőjéért felelős miniszteri biztos
Siklódi László Levente, Zánka – Új Nemzedék Központ ügyvezető igazgatója
Barta Zsolt, a La Femme „50 tehetséges magyar fiatal” kezdeményezés ötletgazdája és megvalósítója

***

A díjazottak munkásságáról:

Weisz Fanni – az „inspiráció” kategória díjazottja

Weisz Fanni 20 éves hallás sérült modell, aki látszatra pont olyan, mint a vele egy idős fiatalok. Ő az első siket sajtószóvivője az Afrikai-Magyar Egyesületnek, akik hátrányos helyzetű embereken segítenek. 2011 decemberében Pécs Város Arca lett, a Baptista Szeretetszolgálat jószolgálati nagyköveteként is tevékenykedik, 2012-ben a Magyar Szóvivők Egyesületének tiszteletbeli tagja lett. Közreműködésével jött létre a Csend hangja klaszter, amely egy esélyegyenlőségi összefogás különböző szervezetek, cégek és magánemberek között. Munkássága olyan gátat tört át, amely a társadalom egészének megmutatta: fogyatékkal is lehet teljes értékű életet élni; a hiány mint olyan, nem állhat útjában a sikereknek, amelyet szorgalommal, akarattal lehet csak elérni.

A MiniBrake alkotócsapata – az „innováció” kategória díjazottja

A MiniBrake egy olyan „távfék”, amelynek segítségével a szülők meg tudják óvni gyermekbiciklin száguldó csemetéjüket a nagyobb balesetektől. Ezt a fejlesztést egy magyar alkotó csapat dolgozta ki, név szerint Szirtes Marcell, Szesztay Péter és Bognár Dániel. A Kairos Society Hallgatói Vállalkozók Versenyét  megnyerő csapat New Yorkban is bemutatta termékét, ami megjelenik a New York-i tőzsdén is. Ezzel példát mutat és ösztönözhet más olyan fiatal feltalálókat és tervezőket, akik nemcsak Magyarországon, de a nemzetközi szcénában is sikerre vihetik alkotásukat.

FAKT Szakkollégium – az „információ” kategória díjazottja          

A FAKT Szakkollégium szakmai tevékenysége mellett „Másokról szól” című programjának keretében egy alapvető pénzügyi-gazdasági ismeretekről szóló programsorozatot valósít meg. A projekt tagjai középiskolákba, szakközépiskolákba látogatnak el, ahol megszerzett tudásukat továbbadva egy általuk kidolgozott, valamint egyetemi tanárok által ellenőrzött tananyag prezentálásával igyekeznek hozzátenni a magyar fiatalok pénzügyi kultúrájához, alapfokú gazdasági ismereteikhez. Ezzel a kezdeményezéssel több száz fiatalt segítenek a mindennapi élet problémáinak megoldásához nélkülözhetetlen tudáshalmaz átadása által.

Kapcsolódó anyagok

Rendezvénynaptár

2020. május
HKSzCsPSzV
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
Kategoriak: