Új Nemzedék Plusz
2013. június 26. szerda 08:48
új nemzedék plusz loog
Új Nemzedék Plusz elnevezéssel nagyszabású, kétéves projekt indul, melynek fő célja a fiatalok segítése jövőképük megfogalmazásában, illetve felkészítése a munkaerőpiacra való zökkenőmentes belépésükre. A projekt megvalósításához hárommilliárd forint európai uniós forrás áll rendelkezésre; hasonló volumenű ifjúságpolitikai programra évtizedek óta nem volt példa Magyarországon.

„Az Új Nemzedék Plusz a kormány által elfogadott ifjúságpolitikai keretprogrammal összhangban, egy széleskörű korosztályos összefogás eredményeként indul el, amely valóban a fiatalok mindennapjait érintő problémákat hivatott kezelni. Nem kész megoldásokban gondolkodtunk, hanem olyan, élet- és karrierutak tervezését támogató lehetőségekben, amelyek segítségével a fiatalok iránytűt kaphatnak kezükbe a felnőtté válás folyamatában és a biztos egzisztencia megteremtésére irányuló célkitűzéseikben. A programot minden fiatal számára könnyen hozzáférhetővé szeretnénk tenni, éppen ezért a projekt által kínált lehetőségeket számos különböző csatornán keresztül közvetítjük majd” – ismertette a program célkitűzéseit Dr. Mihalovics Péter, az Új Nemzedék Jövőjéért Program koordinációjáért felelős miniszteri biztos.


A projekt három területen, az ifjúságsegítő intézményrendszer fejlesztése, a korosztályos kommunikációs platformok egységesítése, valamint az ifjúsági szolgáltatások bővítése területén valósít meg összehangolt intézkedéseket. A program gerincét egy ifjúsági életpálya-modell kialakítása és a gyakorlatba való bevezetése adja, amely már 12 éves kortól segíti a pályadöntés meghozatalát, a felkészülést a továbbtanulásra, illetve erősíti a fiatalokban a magukról való gondoskodás szemléletét és a felelősségvállalást.  A modellt tanórai és órán kívüli keretek között vezetik be negyven, úgynevezett bázisiskolában, amelyet a tervek szerint 2015-re 400 képzésbe bevont szakember munkája segít majd.

A projekt keretében már idén ősszel létrejön egy, az oktatási intézményekkel szorosan együttműködő, az ifjúsági kezdeményezéseket összefogó Kontaktpont hálózat is. A minden megyében megnyíló, mintegy 60 képzett ifjúságsegítő szakembert foglalkoztató Kontaktpont hálózat nemcsak irodáiban várja a fiatalokat, hanem felkereső munkára építi információszolgáltató és tanácsadó tevékenységét. „Egyedülálló módon a szolgáltatás „házhoz érkezik” az iskolákba és a fiatalok által gyakran látogatott helyekre. A felkereső programok a személyes kapcsolat kialakításán és az élményszerű tapasztalatszerzésen keresztül terveink szerint több tízezer diákot támogatnak majd hatékonyan jövőképük kialakításában” – tette hozzá Siklódi Levente, a projekt megvalósításáért felelős Zánka – Új Nemzedék Központ ügyvezető igazgatója.

Rendezvénynaptár

2020. augusztus
HKSzCsPSzV
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31
Kategoriak: