Az iskola alapfeladata a kognitív és szakmai ismeretek átadása, ezen túl azonban a „pedagógiai ethosz” szellemében az iskolának is feladatául kell tudnia, hogy kritikusan gondolkodó, szociális érzülettel bíró, értékalapú gondolkodási-viselkedési kompetenciákkal rendelkező, etikus fiatalokat neveljen. Sok esetben ez a szülők elvárása is az iskolával szemben.
Nyilván nem választható el az oktatási színtér szereplőinek (tanuló, szülő, iskola, pedagógus, oktatáspolitikus) tevékenysége, de vajon kin múlik döntően a felnövekvő ifjúság erkölcsi nevelése?
Mi erről az Ön véleménye? 

Hoffmann Rózsa: A felvezetőben sugallt sorrenddel, illetve a pedagógiai célrendszer elméleti kettéválasztásával szakmai szempontból vitatkoznom kell. Hiszen éppen azért tartunk ott, ahol tartunk, mert az elmúlt nyolc évben, sőt a rendszerváltás óta egyre inkább „az iskola feladata a kognitív és szakmai ismeretek átadása” lett, s teljesen leépült, elvitatták a pedagógustól a nevelés jogosságát, mondvacsinált módon az egyéni emberi jogokra hivatkozva.
Nem szabad oktatást és nevelést szétválasztani.  A kettő az egységes pedagógiai tevékenység más-más arca, és csak együtt valósulhat meg. 

A Mérei Ferenc Pedagógiai Intézet honlapján indított, az etikaoktatás közoktatásbeli helyzetével foglalkozó témafelvetés sok reflexiót indukált, a támogatók és ellenzők egyaránt véleményt nyilvánítottak. Számunkra meglepő volt, hogy még egyházi fenntartású középiskolában is, a hitoktatás mellett is fontos szerepet tulajdonítanak a tanórai keretbe illesztett etikaoktatásnak. Ugyanakkor egy másik aspektusból az tűnik szembe, hogy a kezdeti nagy lelkesedés után nagyon alacsony a törekvés az erkölcsi alapismeretek oktatása iránt. (Idén az emelt szintű Emberismeret és etika érettségire pl. mindössze 1 vizsgázó jelentkezett.)
Milyen okok magyarázzák, hogy az érdeklődés ennyire csekély? Vagy inkább az attól való félelem munkál a pedagógusokban, hogy igyekvésük ellenére „rosszul” csinálják?

Hoffmann R.: Hogy kin múlik a felnövekvő nemzedék erkölcsi nevelése? Az egész társadalmon. Ha részletezni akarjuk, elsősorban a családon, s ezen belül a szülőkön múlik, hogy mi az, amit modellként lát maga előtt a gyermek. Hiába veszik körül a gyermeket az óvodában, iskolában kiváló pedagógusok, ha a család felől nem kap mindennap megerősítést a jóra, ha esetleg kontrasztként érzékeli a család és intézmény viszonyát. A biztos közeget, a családot kell megerősíteni elsőként. Ma Magyarországon kevesebb gyermek születik meg, mint ahányat terveznek, miközben a magyar ember számára a család érték. Szomorú tény, hogy ennek ellenére a házasságok fele ma válással végződik. Mindezek ellen tenni kell, csak a családdal közösen tud az oktatási-nevelési rendszer és az itt tanító-nevelő pedagógus eredményeket elérni, erkölcsileg is pallérozva a rábízott gyermekeket, diákokat. Az erkölcsi nevelésnek fontos tényezője a külső világ is, a körülvevő társadalom, hangsúlyosan a média. Amíg ez nem az erkölcsös életre ösztönöz, addig nehezen várható el az etikus, morális előrelépés. Amíg a korrupció, a hazugság, az ügyeskedés evidens tartozéka a mindennapoknak, amíg a társadalom ezt elfogadja, amíg az életben maradás feltétele sokak számára az adó elkerülése, addig nehéz elképzelni, hogy egyedül az iskolarendszer megváltoztathatja az új nemzedékek hozzáállását az erkölcsi kérdésekhez. Mindazonáltal az iskolának kitüntetett szerepe van, hiszen a jövőnek dolgozik, és az igazág, a tudomány alapjainak közvetítésével segít értelmezni a világ jelenségeit.

A kevés jelentkező az etikaérettségire nem azzal magyarázható, hogy a pedagógusok félnének az erkölcsi kérdésektől. Egy hivatástudattal rendelkező pedagógus egész habitusával hordozza az általa vállalt erkölcsi értékrendet, és nap mint nap szembesül erkölcsi kérdésekkel. Az érdektelenség oka, hogy az elmúlt esztendőkben sem a társadalom, sem a kormányzatok nem fordítottak kellő figyelmet a kérdésnek, sőt, inkább asszisztáltak az emberi alapértékek torzulásához. Lásd például a hazugság erénnyé emelését az őszödi beszéd után. Nehéz lett volna egy olyan kormánynak erkölcsi értékek mellett kiállnia, amely hazugságban született. De gondolhatunk a gender-programra, vagy a homoszexualitás torz hangsúlyozására, a hamis szabadságképre, a jogok és a kötelességek harmóniájának felborítására is. Mindez azt üzente a diákság számára, hogy az erkölcs relatív. Ugyanakkor ismerjük el, az etikaérettséginek a használhatósága a továbbtanulás szempontjából meglehetősen jelentéktelennek tűnt. Ezen is változtatni kell.

A tanár mindig nevelő is, hiszen minden tevékenységével, még a gesztusaival is nevel, példát mutat. Az etikaoktatást fenntartással fogadók gyakran hozzák fel kifogásként, hogy a morális kérdések adekvát feldolgozására, megvitatására, a tartalmak közvetítésére csak hiteles, szilárd erkölcsi alapokkal rendelkező pedagógus képes.
Milyen speciális kompetenciákkal kell rendelkezniük az etikatanároknak; kell-e egyáltalán különleges adottság? Milyen mértékben befolyásolja a tanár egyénisége, jelleme, világfelfogása a tanóra levezetését?

Hoffmann R.: Minden tanóra hatékonyságának alapja a tanár személyisége. Ha nem következetes, nem motivált és motiváló, ha nem hiteles személyiség, akkor taníthat bármilyen tantárgyat, nem fog eredményeket elérni. Ha megvan a hitelessége, akkor viszont, amit tanít, hatni fog a diákra. Tehát nem arról van szó, hogy ha etikát oktat valaki, akkor kell hitelesnek lenni, hanem minden pedagógus tevékenységének alapja a hitelesség, az etikus magatartás. Ilyen értelemben minden tanóra etikaoktatás is egyben. Hogyan épül fel egy tananyag, hogyan készít fel egy témazáróra, hogyan történik az ellenőrzés, miként értékeli a tanár a teljesítményeket, ezek mind részei az etikaoktatásnak.

Az erkölcsi ismeretek tantárgyi követelményének teljesítését objektíven értékelni (osztályozni) különösen nehéz feladat a pedagógus számára.
Mi lehet erre a megoldás? Speciális értékelési rendszerre lenne szükség esetleg?

Hoffmann R.: Az erkölcsi ismeretek tantárgyi követelményei ugyanúgy számon kérhetők, mint bármi más. A kérdésfelvetések ismeretét számon lehet kérni, az alapvető erkölcsi paradigmák ismeretét szintén. Ugyanakkor még nincs végleges formába öntve az etika tantárgy bevezetésének minden mozzanata. Nem lehet kizárni, hogy megfelelt, nem felelt meg, kiválóan megfelelt kategóriákkal lesz leírható.

Az Ön tapasztalata szerint a cyber-generáció mennyire fogékony a „hagyományos” erkölcsi értékek, normák iránt?  Képesek-e a diákok oly mértékben befogadni a felkínált gondolkodás- és viselkedésmintákat, hogy társadalmi szinten is érzékelhetően hasznosuljon az etikaoktatásra fordított erőfeszítés, a „hozzáadott érték”? Röviden: érdemes-e etikát tanítani?

Hoffmann R.: Minden nemzedékben megvan az éhség a jóra, a szépre, az igazra. Ezt az éhséget kell kielégíteni, s megfelelő módszertannal hosszú távon életben tartani az értékek, a morális létezés igényét. Vélhetőleg ehhez a legjobb a dialógus, a vitahelyzetek, döntéshelyzetek kialakítása. Nem lehet monológgá tenni az erkölcs kérdését egy olyan társadalmi helyzetben, ahol az élet tisztelete is sokak számára kérdéses, ahol az eutanázia vitatéma, ahol a ne lopj erkölcsi parancsa nincs a szívekbe vésve. Itt a párbeszéd a leglényegesebb, nem azért, hogy az alapvető igazságok vitathatóvá váljanak, nem azért, hogy ne legyen világos, hogy az erkölcs alapja a metafizikai alapokon álló világnézet, hanem azért, hogy minden kétség felszínre kerülhessen, hogy minden kérdés választ nyerhessen. Persze ehhez nagyon felkészült pedagógusokra van szükség.

A kormány oktatási államtitkáraként Önnek rendkívüli mértékű felelőssége és lehetősége van arra, hogy befolyásolja az oktatáspolitika irányát. Milyen tervek, hangsúlytevések körvonalazódnak az erkölcsi ismeretek oktatásához kapcsolódóan?

Hoffmann R.: Az elmúlt időszakban a Nagyítás című lapban megjelent vita több megszólalója volt azon a nézeten, hogy az erkölcsi nevelés nem tantárgyasítható. Ez egy részről igaz, mint ahogy korábban jeleztem, az oktatás-nevelés önmagában hordozza az etika alapvető kérdéseit, amire minden pedagógus az összes tevékenységével, egész lényével felel. Ugyanakkor az elmúlt időszakban a tantárgyakhoz kapcsolódó erkölcsi kérdésfelvetések háttérbe szorultak, pedig ezeknek megvan a létjogosultságuk. Egy opera felvethet ilyen kérdéseket, ahogy az atombomba feltalálása, Petőfi vagy Radnóti pályaképe kapcsán sem kerülhető meg az erkölcsi döntések kérdésköre, miképpen Görgey, Széchenyi, Kádár kapcsán is, csak hogy néhány evidens példát mondjak, elkerülhetetlen, hogy a diákok szembesüljenek azzal, hogy a mindennapok a művészet, a tudomány, az irodalom, történelem, politika része az erkölcs. Tehát az új Nemzeti alaptantervre épülő új tankönyveknek erre az aspektusra nagyobb figyelmet kell majd fordítaniuk. Viszont azzal nem értek egyet, hogy a mostani relativizált, zavart értékrendű korban ne lenne létjogosultsága egy etika tantárgynak. Pontosan az elmúlt 65 év mulasztásait pótolja a kormányzat azzal, hogy egy metafizikai alapon álló erkölcstan oktatását bevezeti majd a közoktatásban. Teszi ezt a tolerancia, az emberi szabad akarat tiszteletben tartásával, de a világnézeti semlegesség fából vaskarika-szerű fogalmának elutasításával. Hiszen azzal, hogy világnézeti semlegesség hamis illúzióját hirdette az elmúlt kurzus, csak a saját materialista világnézetét támasztotta alá.

Az etikaoktatás ügyében elkötelezett, ill. az iránt érdeklődő fővárosi pedagógusok - a Mérei Ferenc Pedagógiai Intézet igazgatójának támogatásával - szakmai műhely keretében folytatják a párbeszédet, az együttgondolkodást és szakmai felkészülést az idei tanévtől. Milyen biztatást tud adni, mit „üzen” a lelkes kollégáknak?

Hoffmann R.: Minden pedagógus feladata saját személyiségének fejlesztése. Úgy kell a hétköznapokban tanítanunk, hogy eljuttassuk a diákokat saját személyiségük megértéséhez, fejlesztéséhez.
Ezt a nevelésen keresztül tehetjük.  

A jó nevelő önmagát is neveli, ezért nagy alázattal kell segítőként belépni a gyermekek és  diákok életébe. Megértve, értékelve, segítve őket.
Minden pedagógus a diákoktól jövő visszajelzésekből építi tovább személyiségét. Legyünk figyelmesek ezekre a visszajelzésekre, s fordítsunk több figyelmet a nevelés-oktatás erkölcsi dimenzióira. Saját munkánkat könnyítjük meg, ha időben kijavítjuk a dolgozatokat, ha a témazárót időben jelentjük be, ha a kialakított munkánk erkölcsileg is magas színvonalat képvisel.
Ehhez kívánok sok erőt és jó egészséget.

Köszönjük!

(Végh Györgyi)