Magyar oldalak > Mi kérdeztünk...
|
Az oktatási rendszer legfontosabb eleme a pedagógus
Interjú Környei Lászlóval
2010. december 07. kedd 15:15
![]() Aktuális, izgalmas oktatáspolitikai kérdésekkel kerestük meg Környei Lászlót, aki az Oktatási Minisztérium közoktatásért felelős helyettes államtitkára volt 1998-2002. között, közreműködött a pedagóguséletpálya-modell első változatának kidolgozásában és a KIR megalkotásában. A közelmúltban egy konferencián tartott előadásában hangsúlyozta, hogy a közoktatás minden alrendszerének jól kell működnie, mégis: „az egész oktatási rendszer legfontosabb eleme a pedagógus”. Még az előző Orbán-kormány idején kidolgoztak egy pedagóguséletpálya-modellt, ami azóta sem valósult meg. Az újabb figyelemre méltó modellt dr. Gloviczki Zoltán helyettes államtitkár előadásában hallhattuk ugyanezen a konferencián (azóta a vitaanyag már megjelent a NEFMI honlapján). Nem egy olyan újabb modell ez is, ami a következő tíz évben sem fog megvalósulni? Mi a véleménye ezekről a modellekről?
2000-ben, az életpálya-modell fogalmának megszületésekor egészen más volt a helyzet, a tervezés folyamata a nyilvánosság, a pedagógustársadalom előtt zajlott. És a körülmények vonatkozásában is más volt a helyzet. Megvolt rá a forrás. Ma ez nincs! A Medgyessy-kormány nagy bűne volt, hogy több mint évi 100 milliárdot feltételmentesen, 50%-os béremelés formájában osztott szét. Ezzel elszalasztott egy történelmi lehetőséget a közoktatás minőségi javítására, például beindíthatta volna a pedagóguséletpálya-modellt. Mert továbbra is meggyőződésem, hogy „az egész oktatási rendszer legfontosabb eleme a pedagógus”, és az az iskolai pedagógusközösség, amelyben dolgozik. 2000 óta is finomítottunk a modellen és publikáltuk is. Amikor a Századvég Alapítvány Köznevelési Kutatóintézetét vezettem, egy 40 fős szakértői gárdával kidolgoztunk ki egy közoktatás-fejlesztési koncepciót, amit 2006-ban publikáltunk. Ebben az egyik legfontosabb fejezetként szerepel az életpályamodell, és ennek egy tovább részletezett, finomított változatát mutattuk be az Új katedra ez évi egyik különszámában. A jelenlegi nyilvánosságra került tervezet több ponton hasonlít a mi modellünkhöz. Nem kétséges, hogy a közoktatás hatékonyan nem szabályozható többszintű visszacsatolás (felügyelet, ellenőrzés, mérés-értékelés, minőségbiztosítás…) nélkül. Minél bonyolultabb, sokfélébb a közoktatási - ezen belül a tantervi - rendszer, annál bonyolultabb, sokrétűbb visszacsatolást igényel, ha nem akarjuk teljesen a tanárokra hagyni a megvalósítás mikéntjét és minőségét. Ezen a területen milyen változtatásokra lenne szükség? Az Ön által jónak gondolt rendszerben milyen szerepe lenne az Oktatási Hivatalnak és például a megyei (fővárosi) pedagógiai intézeteknek?
Környei L.: Tévhit, hogy a jelenlegi oktatási rendszerben nincs ellenőrzés! Az állam felelőssége
a közoktatás megfelelő működtetése. A feladat nagy részét rábízta a települési
önkormányzatokra. Az első kérdés, hogy ki ellenőrzi az iskolafenntartó önkormányzatokat,
hogy teljesítik-e az állam által rájuk bízott funkcióikat? Ez elvileg az Oktatási
Hivatalnak, illetve a területi hivataloknak lenne a feladatuk. Erre azért van
szükség, mert az önkormányzatok kötelező közoktatási feladataikat igen sokféle
módon igyekeznek ellátni, nagyon változó eredményességgel. Ami oda vezethet, hogy
sérül az állampolgárok „egyenlősége”, sérül a tanulók egyenlő esélyű hozzáférése
a közoktatás nyújtotta lehetőségekhez.
Hangsúlyozni szeretném, hogy az iskolák vonatkozásában szükség van intézményértékelési
rendszerre és pedagógusértékelési rendszerre is. Ez azonban két különböző dolog.
Jó iskolában is dolgozhat kevéssé felkészült pedagógus, és gyengébben működő intézményben
is végezhet példamutató munkát egy pedagógus.
Kétségtelen, hogy magas színvonalú, költséghatékony szakmai szolgáltatásokra van szükség, de az nem kizárt, hogy mindezt a pedagógiai intézetek nyújtsák, ha jó pedagógiai szellemiségű a vezetésük és szakmailag válogatott, magasan kvalifikált szakértőkkel, szaktanácsadókkal dolgozik. Ön szerint az iskolák egészének munkáját vagy inkább a tanárok szakmai munkáját kellene vizsgálni? Nyilvánvaló, hogy a különböző iskolák nem azonos feltételekkel, ezen belül nem azonos „gyermekanyaggal” dolgoznak. Milyen szerepet játszhat a sokat emlegetett, de többféleképpen definiált „hozzáadott érték” az értékelés során? Környei L.: Bábaként ott szorgoskodtam még 1994. táján a Közoktatási Információs Rendszer (KIR) megalkotásánál, amelynek Győrben van a központja. Láthatjuk, hogy világszerte igyekeznek a nagy adatbázisokat összekapcsolni és az adatokkal elemzéseket végezni, összefüggéseket keresni. A meglévő adatbázisokat összekapcsolva sokszínű, differenciált elemzésekre lenne lehetőség itthon is, sok összefüggést, tényt lehetne feltárni, amire objektívebb oktatáspolitikát lehetne alapozni. A tanárok munkáját is és az intézmény egészének munkáját is értékelni kell, mint arról már előzőleg beszéltünk. Helyesnek tartom azokat a törekvéseket, amelyek a „hozzáadott értéket” igyekeznek figyelembe venni. Ugyanannyi befektetett pedagógusi munka, figyelem, törődés nagyon különböző eredményeket hozhat, ha más a szülői háttér, ha más a gyermek képessége, ha más az előzetes felkészültsége. Ezek az adatbázisok erre is remek lehetőséget nyújtanak. Tudható egyes híradásokból, államtitkári nyilatkozatokból, hogy valakik dolgoznak a jelenlegi Nemzeti alaptanterv átalakításán. Szükségesnek tartja-e a NAT radikális átdolgozását, vagy inkább az lenne ésszerűbb, ha visszaállítanák a Nemzeti alaptanterv követelményrendszerét?
Környei L.: Azt gondolom, hogy jó az oktatásirányítás mostani elképzelése a Nemzeti alaptantervvel
kapcsolatosan. Nem azzal van ugyanis a baj, ami a NAT-ban benne van, hanem azzal,
ami nincs benne. A NAT-ot ki kell egészíteni olyan ismeretekkel, amelyek erősítik
a „nemzeti kánont”. Arról van szó, hogy egy adott kompetenciafejlesztéshez milyen
tartalmakat, ismereteket használunk, pontosabban kell megadni. És nem baj, ha
ez olyan tartalom mely erősíti a nemzeti együvé tartozást.
Egyes nyilatkozatokban hallhatjuk/olvashatjuk azt a kifogást, hogy oktatás címén a mérésekre való felkészítés folyik a tanórák egy jelentős részében. Hogyan látja, a jövőben milyen szerepet kellene betöltenie a PISA-vizsgálatoknak és az országos kompetenciaméréseknek a közoktatás szabályozásában?
Környei L.: Az Országos kompetenciamérést, a központi felvételit és az érettségit egymással
összhangban kell működtetni. Szekszárdon (2000-ben) tartottam először előadást
a mérések tartalmi szabályozó szerepéről. Akkor egy kvantummechanikából ismert
kísérlettel érzékeltettem a probléma bonyolultságát. Nem megyek bele a részletekbe,
a lényege az, hogy ha a rendszeren elvégzünk egy bizonyos mérést (ezáltal információhoz
jutunk), akkor a rendszer más tulajdonságokat kezd mutatni, mint annak előtte.
Tehát a mérés számottevően megváltoztatja a rendszer állapotát és viselkedését.
Hasonló effektusok várhatók a pedagógiai mérések esetében is, és ha tudatában
vagyunk ennek, ezt a közvetlenül mutatkozó hatást fel is használhatjuk az eredményesebb
oktatás elérése céljára. Másként fogalmazva, a különböző központi méréseket –
középiskolai felvételi, érettségi, Országos kompetenciamérés – az oktatás mindennapjaira
kifejtett hatását a közoktatás modernizációjára kell használni. Mindez azért is
figyelemreméltó, mert ez a fajta szabályozás nem kíván semmilyen mélyreható strukturális
változást, ehhez nincs szükség országos, hivatalos ellenőrzési (szakfelügyeleti)
rendszer kiépítésére sem. A mérési információk közvetlenül az iskolákban fejtik
ki hatásukat. Persze ez nem azt jelenti, hogy a már emlegetett értékelési rendszerek
hiábavalóak lennének, csak éppen tekintettel kell lenniük a beszélgetésünkben
már körülírt, mérésekből adódó tényekre is.
December elején kerül nyilvánosságra a 2009. évi PISA-mérés eredménye, melyből az is kiderülhet, megtérült-e az ún. kompetenciaalapú oktatásra fordított oktatáságazati és pedagógiai befektetés. Ön milyen hazai eredményekre számít? Mit gondol, valóban kiderülhet egy vizsgálat alapján a „megtérülés”? Környei L.: A PISA-méréseken a magyar eredmények az előző években (2000‑2003‑2006) nagy stabilitást mutattak. Azok a tanulók, akik a most nyilvánosságra kerülő eredményeket produkálták, 2000-ben voltak hatévesek, akkor kezdték az iskolát. Nyilván izgat, hogy azok a változások, melyek ez idő tájt indultak – kerettantervek, mérések stb. – és magam is részesük voltam, számítottak-e valamit. Azóta is jelentős EU-s források támogatták az ilyen irányú fejlesztéseket, itt lenne tehát az ideje a szignifikánsan megmutatkozó eredményeknek. Meglátjuk… Az utóbbi hónapokban rendszeresen találkozunk a „hódmezővásárhelyi modell” kifejezéssel, pontosabban az eredményeiről szóló híradásokkal. Ön is részt vett a modell kidolgozásában és a megvalósításban. Ismertetné a program főbb jellemzőit, pilléreit? Alkalmazható lenne-e pl. Budapesten is egy ilyen integrált oktatási modell?
Környei L.: A modell lényege a komplex oktatásfejlesztési eljárás és a tartalmi modernizáció.
Alapvetően három probléma együttes kezelése szükséges. A közoktatásért felelősséget viselőnek (általában a területileg illetékes önkormányzatnak) egyenletes színvonalú oktatást kell biztosítania területén. Ennek az oktatásnak, óvodai nevelésnek magas színvonalúnak kell lennie. Végül pedig mindezt igen hatékonyan kell megoldania, mivel a fenntartó pénzügyi lehetőségei végesek. Ezek látszólag közmegegyezésre számítható elvek és feladatok. A megvalósításuk azonban általában csak súlyos konfliktusok és döntések árán lehetséges. Mit jelentett a gyakorlatban Hódmezővásárhelyen az egyenlő hozzáférés elve?
A második szempont a minőség. Mit jelent a gyakorlatban, hogy az egyik iskola jobb, mint a másik? Világszerte folyó komoly kutatások eredményei segítik egyre objektívebben megbecsülni az egyes intézményekben keletkezett „hozzáadott értéket”. Ha a standardizált mérések, lemorzsolódási mutatók, továbbtanulási eredmények, az intézménynek a nevelés terén végzett munkáját több éven keresztül egymással összefüggésben értékeljük, elég megbízható képet kapunk, az intézmény munkájának minőségéről. A pedagógusok komplex értékelése jól kiegészíti az adott intézmény munkájának minőségéről kialakított képet. Végül a harmadik tényező a hatékonyság. Ennek fontossága a gazdasági válság, a csökkenő gyermeklétszám adta peremfeltételek között rendkívüli módon felértékelődött. Sajnos a magyar közoktatásra fordított kevés forrás is igen rossz hatásfokkal hasznosul. Ez elsősorban annak „köszönhető”, hogy a csökkenő gyermeklétszámból adódó kapacitásfelesleg leépítése általában csak részben történik meg. Az önkormányzatok néhány intézmény bezárásával, a bennük dolgozó pedagógusok elküldésével operálnak, ami nem a legjobb megoldás. A sajtóban megjelent nyilatkozatok szerint a főváros jelenlegi vezetése felülvizsgálni szándékozik az iskolákban folyó szakmai munka minőségét, különös tekintettel a hat- és nyolcosztályos gimnáziumokra, valamint a középiskolákban bevezetett intenzív nyelvi előkészítő 0. évfolyamokra. Mi az Ön véleménye a hat- és nyolcosztályos gimnáziumokról? Milyen tapasztalatai vannak a nyelvi előkészítés hatékonyságáról?
Környei L.: A fővárosban valóban nagy az arányuk a hat- és nyolcosztályos gimnáziumoknak,
nagyobb, mint vidéken. Ha ezek a gimnáziumok a tehetséggondozás bástyái, akkor
ezzel abszolút egyet lehet érteni. Az viszont nem kívánatos, hogy az életképtelen
(általános) iskolák túlélési stratégiái legyenek. Ezért meg kell erősíteni a hat-
és nyolcosztályos gimnáziumok követelményeit, fontos, hogy csak azok maradhassanak
fenn, amelyek színvonalasak. El kell érni, hogy a szülők ne az iskola hírneve
alapján döntsenek, hanem valós információk alapján. Az legyen a döntő, hogy mit
tud nyújtani az iskola: mit oktatnak, milyen eredményekkel, szükség van-e számtalan
különórára a sikerhez, hogyan nevelnek, mennyire lesznek sikeresek a végzett diákok,
és végül tetszik-e a tanulóknak? Újra csak az „evidence-based” elvét hangsúlyoznám.
A „hódmezővásárhelyi modell”-ről beszéltünk – és milyen izgalmas témákkal foglalkozik ezen kívül?
Környei L.: Izgalmas és eredményekkel kecsegtető munkának tartom a meglévő sokféle adatbázis
összekapcsolását, illetve a különböző jellemzők, adatok közötti összefüggések,
okozati kapcsolatok tudományos szintű feltárását elemzését. Mindenképpen ilyen
tényekre alapozott oktatáspolitikára lenne szükség.
Köszönöm a beszélgetést! [Végh]
|
|
|