Pályaválasztás / Intézményi adatbevitel
Iskolaválasztás 2011/2012
2008.09.01. hétfő 08:26

A Mérei Ferenc Pedagógiai Intézet Pszichológiai és pályaválasztási tanácsadó osztálya  minden évben létrehozza az „Iskolaválasztás előtt…” című kiadvány megjelentetéséhez szükséges adatok gyűjtésére alkalmas adatbázist és az erre épülő internetes alkalmazást.

E rendszer célja, hogy

  • a fogadó, beiskolázó középiskolák megadhassák a következő tanévkezdésre vonatkozó adataikat, és
  • ezen adatokat hatékonyan rendszerezve, viszonylag gyorsan elő lehessen állítani a következő tanévre vonatkozó, iskolaválasztást segítő kiadvány nyomdai nyersanyagát, hogy azután
  • szeptemberre az üzletekbe kerülhessen az „iskolaválasztási kézikönyv”.

Azonban elérhetővé váltak a rendszerben rejlő további lehetőségek is, úgy mint:

  • a számítógépes tárolás és feldolgozás lehetővé tette a korábbi kiadványi szerkezetnek, a közben útjára indult Középiskolai Felvételi Rendszer (KIFIR) szerkezetével való harmonizálását, valamint
  • az önmagukat ilyen módon menedzselő középiskolák adatainak folyamatos aktualizálását (a lapzártát követően is), továbbá
  • a legfőbb érintettek (általános iskolások és szüleik, tanáraik) számára a gyors, strukturált és ingyenes (!) keresés lehetőségét a jelenleg formálódó pályaválasztási portálunkon.

Jelenleg a 2011/2012-es tanévi iskolaválasztáshoz igyekszünk segítséget nyújtani

  • a következő tanévben beiskolázó évfolyamot, osztályt indító iskoláknak, illetve a fővárosi kollégiumoknak, hogy kellő mélységben adhassák közre képzési kínálatukat és egyéb szolgáltatásaikat, emellett

  • a jelenleg utolsó általános iskolai tanulmányokat folytató tanulóknak (valamint szüleiknek és a pályaválasztásban közreműködő tanáraiknak), hogy hatékonyan (könnyen, gyorsan, sokrétűen, díjmentesen, folyamatosan) tájékozódhassanak a fővárosi továbbtanulási lehetőségekről – a tanévkezdéstől egészen a jelentkezési lapjuk kitöltéséig.

A középiskolák „önmenedzselő” felületét továbbra is a webfelületen érhetik el az intézmények a megfelelő hozzáférési jogosultság szerint, az alábbi linkre kattintva:

Rendezvénynaptár
2012. február
HKSzCsPSzV
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
272829
Szükséges-e tanítani a gyermekeket a biztonságos internethasználatra?
Nem, mert az internet nem veszélyes.
Nem, a kortársaktól megtanulja a gyerek.
Igen, a szülők felelőssége.
Igen, az iskolában, informatikaórán.