Az oktatási tárca, valamint a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ)
által közösen kezdeményezett felmérésről Kerpen Gábor szakszervezeti elnök az MTI-nek elmondta: ezzel a nem pedagógusi
feladataikról is számot adhatnak a tanárok - írja az mno.hu. A pedagógusok munkaidejét
és feladatait első alkalommal vizsgálják átfogóan.
Elmarad az európai átlagtól a pedagógusok munkáját segítők száma, egyre jellemzőbb
pedig, hogy a korábban a család által végzett feladatok egy része a pedagógusokra
hárul - mondta el Kerpen Gábor.
A kutatást a Tárki-Tudok Zrt. oktatáskutató központ végzi: márciusban összesen
háromszáz intézményt keres majd fel. Ekkor hét-nyolcezer pedagógus és óvodapedagógus
két kérdőívet kap kézbe: az első általános kérdéseket tartalmaz, a másodikat pedig
naponta kell naplóként kitölteniük. Ez utóbbi kérdez rá a munkaidőre és a terhelésre.
A PDSZ szerint a kérdőív kitöltése során maga a pedagógus is áttekintheti feladatait,
valamint segítségével a közvélemény is kap egy pedagógus pályaképet. A vizsgálat
eredményeit májusban hozzák nyilvánosságra az Oktatási és Kulturális Minisztérium,
a PDSZ és a Tárki-Tudok Zrt. honlapján.
[Forrás: edupress]