A fiatalok megismerhetik a vállalkozásindítás és -működtetés fortélyait, az esti
kulturális programokon pedig akár fontos üzleti kapcsolatokra és partnerekre is
szert tehetnek. Az eseménysorozaton számos elismert cégvezető, vállalkozó és szakember
tart előadást. A Fiatal Vállalkozók Hetének fővédnöke Varga István gazdasági miniszter.
2009. november 16-án délelőtt a Brit Nagykövetségen a brit nagykövet, Greg Dorey
nyitotta meg az idén második alkalommal megrendezésre kerülő Fiatal Vállalkozók
Hetét. A Global Entrepreneurship Week az Egyesült Államokban és Angliában már
évek óta nagy hagyományokkal rendelkezik. A tavalyi évben Gordon Brown, akkori
brit miniszterelnök felhívására közel 80 ország mellett Magyarország is csatlakozott
a mozgalomhoz, melynek célja, hogy népszerűsítse a vállalkozói szellemiséget.
A magyarországi szervezők - a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége (FIVOSZ)
és az Innostart Nemzeti Üzleti és Innovációs Központ - célja, hogy a tavalyinál
még színesebb, még tartalmasabb programokat kínáljanak a fiataloknak. Budapesten
11 rendezvény, versenyek és további programok várják a fiatalokat, de számos vidéki
nagyvárosban (Pécs, Szeged, Győr, Miskolc, Székesfehérvár, Nyíregyháza) is lesznek
színvonalas események. A szervezők mindemellett pedig megpróbálják bevonni a hátrányos
helyzetű fiatalokat is, hogy a későbbiekben minél sikeresebben be tudjanak illeszkedni
az üzleti életbe.
Az idei mozgalom középpontjában a vállalkozói identitás felkeltése és a vállalkozói
szellem erősítése áll, összhangban az Európai Unió kreativitás és innováció évével.
A hét első eseményén, a FIVOSZ Best Practice napján, sikeres magyar vállalkozók
számolnak be a sikerhez vezető út nehézségeiről, tanulságairól és kulisszatitkairól.
A további tematikus napok keretében szó lesz többek között az innovációról, az
innovatív gondolkodás fontosságáról, az üzleti etikettről és protokollról és a
vállalkozás létrehozásának fontosabb állomásairól. A szervezők a fiatal felnőttek
és felsőoktatásban tanulók mellett a középiskolásokat is interaktív előadásokkal
és tréningekkel várják a rendezvénysorozat keretében. A tematikus napokat esti
társasági események zárják, ahol az igényes szórakozás mellett lehetőség nyílik
üzleti kapcsolatok építésére is.
Kiemelt jelentőséggel bír az ITD Hungary-vel közösen szervezett Kárpát-medencei
Fiatal Vállalkozók Találkozója, ahol lehetősége nyílik a közép-európai fiatal
vállalkozóknak, hogy neves szakértők előadásaiból megismerjék a környező országok
gazdasági lehetőségeit, illetve találkozzanak egymással és megalapozzák a jövőbeli
együttműködésüket.
Kovács Patrik, a FIVOSZ elnöke a Fiatal Vállalkozók Hetének megnyitója kapcsán
elmondta: „A Best Practice, az Innováció, a Protokoll és a Középiskolások Napja mellett
idén egy nemzetközi nap is helyet kapott a programban. Pénteken, a Kárpát-medencei
Fiatal Vállalkozók Találkozójára a közép-kelet-európai országokból számos fiatalt
várunk. Az érdekes előadások mellett a hazai és európai fiatal vállalkozók lehetőséget
kapnak szakmai, üzleti és baráti kapcsolataik bővítésére, újabb gyümölcsöző együttműködések
kialakítására.”
További információk és részletes program: www.fiatalvallalkozokhete.hu, www.fivosz.hu