A jelentkezési technikában, az eljárási rendben az előző évekhez viszonyítva
jelentős változás nincs, ugyanakkor a hallgatókkal szemben támasztott minőségi
követelmények erősítését jelenti az, hogy 2012-ben már 240 pont a jogszabályi
minimum, ez alatt senkit nem lehet felvenni alapképzésre, egységes, osztatlan
képzésre. További fontos változás, hogy az emelt szintű érettségiért ez évtől
50 többletpontot lehet szerezni, és a többletpontok maximuma 100 pont lesz. A
mesterképzések esetében továbbra is a felsőoktatási intézmények határozzák meg
a pontozási rendszert, a felvételi követelményeket, ott az egyedüli megkötés az,
hogy a 100 pontos rendszert kell alkalmazni.
A felvételi eljárás alapdíja 9000 forint. Ezért három képzés megjelölésére van
lehetőség. Minden egyes további jelentkezési helyért 2000 forint kiegészítő díjat
kell fizetni.
Azok a jelentkezők, akik a jelentkezési lapjukhoz csatolva megfelelő dokumentummal
igazolják hátrányos, illetve halmozottan hátrányos helyzetüket, és ezen a jogcímen
többletpontra jogosultak, kedvezményben részesülhetnek a felvételi eljárás alapdíjának
megfizetése során. A hátrányos helyzetűek az alapdíj összegéből 50, a halmozottan
hátrányosak 100 százalékos kedvezményt kapnak.
A felvi.hu oldalon közzétett tájékoztató szerint az egyik legfontosabb változás
az, hogy a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény elfogadásával három finanszírozási
formában (állami ösztöndíjas, állami részösztöndíjas, önköltséges) lehet a tanulmányokat
folytatni 2012 szeptemberétől. A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen közszolgálati
ösztöndíjas és önköltséges forma létezik.
Az oktatásért felelős miniszter korábban meghatározta, hogy képzési területenként
az egyes felsőoktatási intézmények hány állami ösztöndíjas hallgatót vehetnek
fel. A miniszteri döntés végrehajtásaként az egyetemeknek és főiskoláknak újra
kellett gondolniuk, hogy milyen szakokat indítanak, indíthatnak állami ösztöndíjas
(korábbi nevén államilag támogatott) formában. Ennek megfelelően a felvételi tájékoztató
kiadványokban meghirdetett képzések egy részét törölték.
A jogi képzési területen az egységes, osztatlan jogászképzés állami ösztöndíjas
formában csak az Eötvös Loránd Tudományegyetemen és a Pázmány Péter Katolikus
Egyetemen indulhat, tehát a többi képzési helyen csak önköltséges formában indul
a szak.
A közigazgatási, rendészeti és katonai képzési területen az igazgatásszervező
és a nemzetközi igazgatás alapképzési szakok nem indulhatnak állami ösztöndíjas
formában. Az igazgatásszervező szak közszolgálati ösztöndíjas formában indul a
Nemzeti Közszolgálati Egyetemen.
A gazdaságtudományok területén csak az alkalmazott közgazdaságtan, a gazdaságelemzés,
a közszolgálati és a nemzetközi gazdálkodás alapképzési szakok indulnak állami
ösztöndíjas formában.
A társadalomtudomány képzési területen elsősorban a szociális munka, a szociálpedagógia,
az informatikus könyvtáros, a kulturális antropológia és a szociológia alapképzési
szakok indulhatnak - az egyéb, ide tartozó szakok speciális esetekben, kis létszámban
- állami ösztöndíjas formában. A magán főiskolák nem indíthatnak állami ösztöndíjas
képzést sem alapképzésben, sem egységes, osztatlan képzésben, sem felsőfokú szakképzésben.
A felvételi tájékoztató kiadványok megjelenése után néhány új alapképzési szak,
egységes, osztatlan képzés és mesterképzési szak, illetve felsőfokú szakképzés
indítására kaptak lehetőséget a felsőoktatási intézmények. Ezekről a felv.hu oldalon
lehet tájékozódni.
Február 24-én a Budapest 62 posta (Teréz krt. 51., Nyugati pályaudvar), illetve
a Budapest 114 - Mammut posta (Lövőház u. 1-5. - Mammut Bevásárlóközpont) egyaránt
22 óráig tart nyitva.
A többi postai szolgáltató hely változatlan rend szerint fogadja az ügyfeleket
- áll a közleményben, amelyben kitértek arra is, hogy valamennyi posta "a forgalom
folyamatos figyelemmel követésével, szükség esetén a szolgálat átszervezésével
bonyolítja le a jelentkező forgalmat" - közölte korábban a Magyar Posta.
Forrás: MTI