Pótfelvételire csak azok jelentkezhetnek, akik az általános eljárásban nem adtak
be jelentkezést, vagy jelentkeztek ugyan, de nem nyertek felvételt egyetlen felsőoktatási
intézménybe sem. Szintén lényeges, hogy csak egy intézménybe és egy képzésre lehet
jelentkezni, és a meghirdetett képzések költségtérítéses formában indulnak.
Az általános eljáráshoz hasonlóan a pótfelvételi eljárásban is kétféleképpen
nyújtható be a jelentkezés: elektronikusan, az e-felvételi felületén keresztül,
illetve jelentkezési lap kitöltésével és postára adásával - a pótfelvételi eljárásra
külön jelentkezési lap készült, amelyet a képzéseket meghirdető felsőoktatási
intézményekben, valamint az Educatio Ügyfélszolgálatán lehet beszerezni.
A pótfelvételi jelentkezés határideje: 2010. augusztus 10.
A pótfelvételi eljárás ponthatárainak megállapítása 2010. augusztus 27-én lesz,
ekkor dől el, ki került be az általa megjelölt képzésre.
A jelentkezéskor érdemes figyelembe venni, hogy azokon a szakokon, amelyeket
már a 2010. évi általános eljárásban is meghirdettek, a pótfelvételi ponthatár
nem lehet alacsonyabb a július 22-én meghatározott költségtérítéses pontszámnál.
Ha az adott szakon eddig nem indult költségtérítéses képzés, a ponthatár akkor
sem lehet alacsonyabb a jogszabályi minimumnál - alapképzési szakok esetén 200
pontnál, felsőfokú szakképzés esetén 140 pontnál.
A pótfelvételivel kapcsolatos részletes tájékoztató a felvi.hu oldalon olvasható.