Hoffmann Rózsa a sajtótájékoztató kezdetén kiemelte, hogy a negatív interpretációkkal
ellentétben - a hét végéig hivatalban maradó felsőoktatásért felelős helyettes
államtitkár - Dux László már megbízatása kezdetekor jelezte távozási szándékát
az új felsőoktatási törvény elfogadásakor. Az államtitkár a hét végén adja át
hivatalát Kis Norbertnek. Hoffmann Rózsa megjegyezte, hogy Dux László közös megegyezéssel,
barátságban hagyja el az államtitkárságot, és megy vissza tanítani korábbi munkahelyére.
A leköszönő helyettes államtitkár elmondta: megtisztelő és komoly szakmai kihívás
volt, hogy a felsőoktatási törvény koncepciójának kidolgozásában, szövegezésében
és - végső soron - a teljes folyamatban részt vehetett. Hangsúlyozta, hogy nemzetközi
szinten is versenyképes, munka- és teljesítményalapú rendszert sikerült létrehozni.
Dux László arról tájékoztatott, hogy a tavaszi félévtől ismét oktatói munkájára
szeretne koncentrálni, ám - tette hozzá -, ha szükség van a szakértelmére, akkor
a későbbiekben is számíthat segítségére az államtitkárság.
Kis Norbert 2012. január 28-tól váltja a felsőoktatási helyettesi államtitkári
poszton Dux Lászlót. Kis Norbert, aki a Nemzeti Közszolgálati Egyetem előkészítéséért
felelős miniszteri biztos volt, elmondta, hogy a felsőoktatásban élte az életét. Új
megbízatásáról úgy nyilatkozott a negyvenéves jogász: „a felsőoktatásban éltem
le az életemet, ismerem a problémáit, a hazai és nemzetközi kihívásokat.” Reményét
fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy azok a célok, amiket meghatároztak és a felsőoktatás
minőségének fejlesztése érdekében tettek, hamarosan megvalósulnak.
A hivatalát a hétvégén elfoglaló helyettes államtitkár előzetesen nagyon fontosnak
tartotta, hogy a jövőben is szélesek maradjanak az egyetemek kapui.
***
A sajtótájékoztatón Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár kérdésre válaszolva kiemelte:
az összhallgatói létszám nem azonos az állami ösztöndíjjal, illetve részösztöndíjjal
támogatott hallgatói létszámmal. A közel ötvenezres állami keretszám felett "a
határ a csillagos ég", azaz kapacitásuk függvényében bármennyi hallgatót felvehetnek
az intézmények, illetve a 240 pontot el kell érnie annak, aki be akar kerülni
a felsőoktatásba.
Hisszük, hogy sokan lesznek ilyenek, és a diplomások abszolút száma növekedni
fog - hangsúlyozta.
Hozzátette: a jelentkezési határidő február 15., és az adatok feldolgozása után
tudnak majd többet.
"Ideje volt, hogy a magyar felsőoktatás is átálljon egy olyan rendre, amelyben
nagyobb szerepet vállalnak bizonyos képzésekben azok a hallgatók, akik úgy gondolják,
hogy érdemes befektetni saját erőből is a felsőoktatásba" - fogalmazott Hoffmann
Rózsa, aki a keretszámok jövőbeni trendjével kapcsolatban kitért arra is, hogy
azokat évről évre kormányrendelet határozza meg, ezért korai lenne még nyilatkozni
a 2013. évi számokról.
Az oktatási államtitkár szerint egy-egy szak megszűnése előfordulhat, annyira
túlburjánzott és szerkezetében elaprózott a felsőoktatás, és indokolatlan, hogy
egy-egy szakot húsz helyen is indítsanak. Ez még nem jelenti egy-egy kar, vagy
egyetem megszűnését - mondta, megjegyezve: nem számít rektori lázadásra, és "nem
is adunk rá okot, minden fontos kérdésben konzultálunk a rektorokkal, igyekszünk
egyetértésre jutni".
Mint mondta, a felsőoktatási intézmények átállnak olyan képzésekre, amelyekre
a munkaerő-piac igényt formál.
Hoffmann Rózsa arra ugyanakkor nem számít, hogy jelentősen nőne a külföldre távozók
száma, hiszen ott meg is kell élni.
Dux László felsőoktatási helyettes államtitkár hozzátette: ez eddig is ismert
jelenség volt, az unióban normálisnak számít a hallgatói mozgás. Ez nem azt jelenti,
hogy utána nem térnének majd haza.
Hoffmann Rózsa a korábban, a tandíj ellen is szervezett szociális népszavazás
eredményére és mostani változtatásokat firtató kérdésre azt válaszolta: a tandíj
minden hallgatóra egységesen vonatkozott volna, és nem volt szó államilag támogatott
ösztöndíjakról. Megjegyezte: idén a hallgatók egyharmada költségtérítéses képzésben
tanul. Az önköltséges képzéshez is hozzájárul majd az állam, a Diákhitel-2 konstrukción
keresztül.
A jogászképzés keretszámainak radikális csökkentését felvető kérdésre azt mondta,
hogy "nehéz döntés volt, a kormány hozta meg", és százban határozták meg a teljes
ösztöndíjjal, államilag támogatott keretszámot.
"Nem a vidék ellen irányult, hanem a nagy hagyományokkal rendelkező ELTE, és
az növekvő hagyományú Pázmány Péter Katolikus Egyetem javára szolgált a döntés"
- mondta, hozzátéve: a többi intézményben önköltséges formában folyhat a jogászképzés,
és azt gondolják meg is fog maradni.
Forrás: NEFMI / MTI