A Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat Európai Unió fiatalokat érintő közösségi
programjának nemzeti irodájaként kezdte meg tevékenységét. Alaptevékenysége folyamatosan
bővült az évek során, így egyre inkább meghatározó szereplője lett mind a nemzetközi,
mind pedig a hazai ifjúsági célú törekvések állami szintű megvalósításának.
2000-ben kialakításra kerültek a regionális ifjúsági szolgáltató irodák a hét
területi-statisztikai régió központjában, a helyi ifjúsági munka fejlesztése,
valamint a decentralizált forráselosztás és szolgáltatás-szervezés érdekében.
Közép-magyarországi Regionális Szolgáltató Iroda legfőbb célkitűzése, hogy tevékenységével
segítse a régióban működő civil szervezetek, ifjúsági információs és tanácsadó
irodák és ifjúsági pontok módszertani, szakmai fejlesztését, erősíteni kívánja
a települések ifjúságmegtartó erejét illetve „ifjúságbarát” önkormányzatok létrejöttét.
Az Iroda növelni kívánja a közösségek és az ifjúsági szervezetek összetartó erejét,
biztosítani annak a lehetőségét, hogy az ifjúsági információs és tanácsadó irodák
és ifjúsági információs pontok nemzetközi kapcsolatokat alakítsanak ki; mindezeket
annak az érdekében, hogy a fiatalok (13-29 év) demokratikus társadalmi részvétele
erősödjön, hogy cselekvő módon vegyenek részt társadalomban, hogy a hazai fiatalok
is élni tudjanak az Európai Unió tagság adta lehetőségekkel.
KMRISZI a következő szolgáltatásokkal várja az Budapesten és Pest-megyében tevékenykedő
ifjúsági civil szervezetek és közösségek illetve fiatalokkal foglalkozó intézmények
valamint önkormányzatok munkatársait:
-
Pályázati tanácsadás és tájékoztatás a pályázati lehetőségekről (Fiatalok Lendületben
Program, KMRIT, GYIA pályázatok, SZMM ifjúság célú pályázatai; egyéb forrásteremtő
pályázatok)
-
Közép- magyarországi Regionális Tanács titkársági feladatok ellátása
-
Képzések szervezése a regionális partnerek számára; ifjúsági referensek; ifjúsági
közösségek, az ifjúsági információs és tanácsadó irodák és ifjúsági információs
pontok részére
-
Nemzeti Ifjúsági Stratégia és ahhoz kapcsolódó Cselekvési Terv végrehajtásával
kapcsolatos tevékenységek
-
Tájékoztatás a fiataloknak szóló nemzetközi lehetőségekről (külföldön való tanulás,
Fiatalok Lendületben Program, Európai Önkéntes Szolgálat)
-
Partnercsoport keresés belföldi és nemzetközi projektekhez
-
Segítségnyújtás települési ifjúsági koncepciók és cselekvési tervek kidolgozásához
(kerületi és önkormányzati referensekkel együttműködve)
-
Eurodesk hálózat regionális partnerszervezeteinek szakmai koordinálása
-
Cserekapcsolatok, együttműködések elősegítése helyi, kistérségi, regionális és
nemzetközi szinten
-
Szakmai képzések, konferenciák, szemináriumok, tanulmányutak, fórumok szervezése,
részvétel biztosítása partnerszervezetek számára
-
Elektronikus hírlevél megjelentetése, aktuális, a régióban történő rendezvényekről,
képzésekről, programokról, valamint belföldi és nemzetközi pályázati lehetőségekről
szóló hírekkel partnereink részére
-
Módszertani kiadványok gyűjtése, gondozása
-
Emberi Jogi Nevelés- Kompasz
-
Regionális Ifjúsági Helyzetelemzések készítése
-
Az ifjúsági területen érintett szektorok körében felmérések, kutatások, tanulmányok
készítése
-
Ifjúságsegítő képzést nyújtó oktatási intézményekkel való együttműködés
-
Szakmai együttműködés, szakmai támogatás nyújtása a Megyei Ifjúsági Szakmai-
Módszertani Központoknak (ISZMK)
Elérhetőségek:
Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat Közép-magyarországi Regionális Ifjúsági
Szolgáltató Iroda
www.mobilitas.hu/kmriszi
E-mail: kmriszi@mobilitas.hu
Telefon:1-459-1030