A fórumon egyrészről a tanárok mutatták be a különböző országos és regionális
döntőkön nyertes projektjeiket, melyekből egy nemzetközi szakemberekből álló 50
tagú zsűri választotta ki a legjobb 16 munkát. Másrészről, a Microsoft Innovatív
Iskola Program mentor- és útkereső iskoláinak vezetői kaptak lehetőséget arra,
hogy megosszák egymással eddigi tapasztalataikat és jövőbeli terveiket.
Magyarországot útkereső iskolaként a II. Rákóczi Ferenc Fővárosi Gyakorló Közgazdasági Szakközépiskola képviselte Szénégető Krisztina iskolaigazgató és Bereczki Enikő munkaközösség vezető személyében.
A Microsoft Innovatív Iskola Program keretében több mint 200 iskolai vezető érkezett
a PIL Fórumra. A pályázat alapján több száz iskolából kiválasztott 66 útkereső
és 32 mentor iskola saját országában már bizonyította az innováció és állandó
megújulás melletti elkötelezettségét, valamint azt, hogy intézményükben kiváló
oktatási munka folyik, melyben nagy szerepe van az információs és kommunikációs
technológiák kreatív alkalmazásának.
Washingtonban kiemelt szerephez jutottak a műhelyfoglalkozások, amelyek lehetőséget
biztosítottak a különböző országokból érkező iskolai vezetőknek arra, hogy megismerhessék
egymás munkáit. A konferencia az együttműködés jegyében zajlott, ahol megoszthatták
egymással a hatékony tanulással kapcsolatos elképzeléseiket és ötleteiket. Továbbá
a különböző jövőbeli tanítási lehetőségek is megvitatásra kerültek, szem előtt
tartva az iskolai élet négy összetevőjét, azaz a tanulás- tanítás- értékelés-,
a tanulási környezet-, a pedagógusok fejlesztése- és a vezetőképzés dimenzióit.
Nagy sikerrel zajlott a „Világkávézó” elnevezésű foglalkozás, ahol nyolc szakértő
vezetésével tartottak kerekasztal-beszélgetéseket, valamint amikor annak a lehetőségeit
vizsgálták, hogy miként lehet tanítani iskolaépület nélkül, hiszen erre a modern
technológiai környezet már számtalan lehetőséget biztosít.
A PIL Fórumon az Innovatív Iskola Programban résztvevő iskolák képviselői személyesen
találkozhattak Washingtonban, azonban maga a program egész évben folytatódik a
különféle webimánáriumok, előadások, műhelyfoglalkozások és közös projektek keretében.
„Az útkereső, illetve a mentor iskolák programja alapvetően tréningre épül, az
együttműködés megerősítését szolgálja, továbbá az iskolák bemutatkozásával közvetlenebbé
válik a kapcsolat – tájékoztat a magyar útkereső iskola igazgatója, Szénégető
Krisztina. Gyakorlatilag szakmai-módszertani felkészítést kaptunk a program lebonyolításához.
Ez nemcsak az iskolát, mint intézmény működését segíti, hanem az intézmény vezetőjét
is, hiszen a tréningek a változásmenedzsmenttel foglalkoztak. Rengeteg jó gyakorlatot
is megosztottak velünk előadásokon, illetve workshopokon. Nagyon fontosnak tartom,
hogy ezeket az anyagokat autentikus forrásból, iskolaigazgatóktól, vezetői gyakorlattal
rendelkező tanároktól, szakemberektől kaptuk. Mondhatjuk azt, hogy ez a fórum
az oktatás és a tanárok ünnepe! És lássuk be, jól esik, hogy kizökkenve a hétköznapokból,
tudatosulhat bennünk, hogy az oktatásnak kiemelkedő jelentősége van, tanárként
fontosak, megbecsültek vagyunk” – teszi hozzá az intézményvezető.
Lapunk olvasói számára jól ismert Bereczki Enikő, a II. Rákóczi Ferenc Fővárosi
Gyakorló Közgazdasági Szakközépiskola innovatív munkavezetője második alkalommal
vett részt a nemzetközi PIL Fórumon, tavaly innovatív tanárként Fokvárosban, az
idén pedig Washingtonban az Innovatív Iskola Program résztvevőjeként.
„Tanárként számos jó ötlettel, valamint szakmai kapcsolattal gazdagodtam. Az
Innovatív Iskola Programban való részvétel pedig lehetőséget adott arra, hogy
bepillantást nyerjek más országok oktatási rendszerébe, valamint megismerhessem
számos jól működő külföldi iskola jó gyakorlatait. A műhelyfoglakozások során
rengeteg jó ötletet kaptunk arra, hogy hogyan tehetjük hatékonyabbá az oktatást
saját iskolánkban, továbbá hogy miként készítsük fel tanárainkat a digitális kor
jelentette kihívásokra, valamint az általa nyújtott lehetőségek kiaknázására az
oktatásban” – összegzi tapasztalatait a tanárnő. „A PIL Fórum számomra nem ért
véget sem Fokvárosban, sem Washingtonban, hiszen egy olyan tanári közözösség tagja
lettem, melyben a tapasztalatcsere és együttműködés a modern technologiának köszönhetően
a fórum után is folytatódik online közösségi tereken, virtuális előadások, valamint
közös projektek során. Szakmaiságában és szervezésében egyedülállónak tartom a
Microsoft ezen kezdeményezését és azt kívánom, hogy minél több hazai pedagógus
és iskolaigazgató eljusson a PIL Fórumra.”
Forrás:
www.moderniskola.hu