A 2007 óta átadott díj összértéke mostanra közel 100 millió forint, eszmei értéke
felbecsülhetetlen. A ceremóniát megelőző tanórán Veiszer Alinda, Szécsi Zoltán és Azurák Csaba felelt a táblánál egy-egy PISA tesztfeladat megoldásával.
A díjat évente tíz olyan, 30 év alatti szakember kapja, akik mind kiemelkedő
pedagógiai teljesítményt értek el saját területükön. A díj célja ezen fiatalok
elismerése, és a munkájukhoz szükséges feltételek biztosítása annak érdekében,
hogy a jövőben is minél több diák számára nyújthassanak követendő példát. A Junior
Prima Díj hatalmas presztízst is jelent a fejenként 7000 eurós pénzjutalom mellett,
amely jelentősen hozzájárul a fiatal díjazottak munkájának sikeres folytatásához.
A Vodafone büszke rá, hogy immár 5 éve támogatja a tehetséges fiatal pedagógusokat,
és ezáltal a hazai oktatást. A kiosztott díjak 2007 óta 350.000 eurót tesznek
ki, amely mai árfolyamon számolva közel 100 millió forintot jelent.
Az oktatás támogatására a mobilkommunikációs cégnél nemzetközi példák is akadnak,
a Vodafone Indiában például a közelmúltban indított el egy kísérleti programot,
melynek segítségével az iskolákban „felhőalapú” számítástechnikai és mobil eszközökkel
kívánják az oktatás színvonalát emelni, és tartalmakat eljuttatni a diákoknak,
tanároknak és szülőknek.
„Mindannyian tudjuk, hogy amit kaptunk tanárainktól, az visszafizethetetlen.
Az utóbbi években ez fokozottan beigazolódott, hiszen a sokrétű tudás és a gyakorlati
alapokon nyugvó képzettség még inkább a versenyképesség meghatározó alkotóeleme
lett. Szellemi fejlődésünk során elengedhetetlen a minőségi tanári segítség, a
Vodafone éppen emiatt vállalja immár ötödik éve, hogy a Junior Prima Díj átadásával
hozzájárul a tanárok anyagi és erkölcsi megbecsüléséhez.” – mondta el Beck György, a Vodafone elnöke.
Az eseményen a közoktatás nemzetközi és hazai szintű méréseinek jelentőségéről
is szó esett. Ennek keretében Veiszer Alinda tavalyi Prima Primissima díjas televíziós műsorvezető szövegértési feladatot
kapott, Szécsi Zoltán háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó matematikából oldott meg feladatot,
Azurák Csaba televíziós műsorvezető pedig problémamegoldó készséget mérő feladattal bírkózott
meg a táblánál, a PISA-tesztek példafeladataiból. A műsorvezető, Rákóczi Ferenc vezényletével mindenki sikeresen vette az akadályokat, sőt állításuk szerint
szívesen nekiveselkednének az egész feladatsornak.
| PISA |
|
A PISA-tesztet 2000-ben az OECD indította útjára, amelyet 3 évente írnak meg
a szervezet tagországainak 15 éves kiválasztott diákjai. A teszt, amely a szövegértés,
az alkalmazott matematika, illetve természettudományi műveltség alapján méri a
tanulók tudását, az egyes nemzetekre jellemező oktatási módszerekről, azok színvonaláról
és eredményességéről ad képet. Az eddigi eredmények alapján Magyarország a középmezőnyben
szerepel. A PISA-teszttel párhuzamosan Magyarországon évente zajlanak kompetenciavizsgálatok
ugyanezen témákat érintően a 6., 8. és 10. évfolyamos tanulók körében.
|
A Junior Prima díjazottjai magyar oktatás és köznevelés kategóriában 2011-ben:
Bakó Béla 2010-től az ELTE Történelemtudományi Doktori Iskolájának, az Atelier Európai
historiográfia és társadalomtudományok doktori programjának doktorandusza, illetve
a Nyugat-magyarországi Egyetem Andragógia Intézetének tanársegédje. Eddig két
önálló kiadványa, valamint számos tanulmánya, recenziója, interjúja és egyéb írása
jelent meg. Egyetemi oktatóként nagy energiákat fordít arra, hogy hallgatói –
az elméleti tudás mellett – gyakorlati tapasztalatokat is szerezzenek. Az 1 éve
tevékenykedő pedagógus kiemelt jelentőséget tulajdonít a tehetséggondozásnak,
a fiatal kutatók tudományos életbe való bekapcsolásának.
Boros Julianna a PTE BTK Szociális Munka és Szociálpolitika Tanszék oktatójaként 2007 óta vizsgálja
a hátrányos helyzetű térségekben élők (kiemelten romák) társadalmi és oktatási
esélyeit, a problémákat és a megoldási lehetőségeket. E kutatásoknál egyetemi
hallgatók bevonására is törekszik, annak érdekében, hogy a fiatalok saját élményeiken
keresztül, első kézből tapasztalják meg a szegénységben élők problémáit. A pedagógus
emellett önkéntes és közösségfejlesztő projekteket is szervez, elsősorban cigány
közösségekben, hogy a cigány népességgel szembeni sztereotípiákat ezzel is csökkentse
a fiatalok körében. Cigány származású fiatalként és szakemberként célja, hogy
tudásához és lehetőségeihez mérten hozzájáruljon a hátrányos helyzetű térségekben
élők helyzetének javításához, és pozitív példát mutasson a következő generáció
számára.
Lovász Eszter óvodapedagógusként és pályakezdőként került a csobánkai Borostyán Természetvédő
Óvodába, ahol a mai napig is dolgozik. Az integráció elhivatottjaként fontosnak
tartja, hogy a csoportjába járó cigány és nem cigány gyerekek egyenlő mértékben
ismerjék meg egymás kultúráját. Nagy hangsúlyt fektet rá, hogy óvodás gyerekei
befogadó, elfogadó, egymásra figyelő és egymást segítő felnőttekké váljanak. Mindebben
nagy segítséget nyújthatnak az új nevelési technikák és módszerek, melyek kifejlesztésén
folyamatosan dolgozik.
Nagy-Köteles Kamilla diplomája megszerzése óta a hejőkeresztúri IV. Béla Körzeti Általános Iskola
és Napközi Otthonos Óvoda pedagógusa. Szaktudását jól tükrözi, hogy a különböző
innovatív módszereknek nemcsak ismerője, de kiváló gyakorlati alkalmazója is.
Óráin így egyaránt megfelelő képzést kapnak a lassabban, illetve gyorsabb tempóban
fejlődő tanulók, miközben nagy gondot fordít a hátrányos helyzetű gyerekek fejlesztésére
is. Mindebben sikert modern, kooperatív technikák alkalmazásával ér el.
Schlotter Ildikó egyetemi diplomáját a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem műszaki
informatika szakán szerezte. Másodéves korában gyakorlatvezetőként kapcsolódott
be a Számítástudományi és Információelméleti Tanszék munkájába, ahol azóta is
folyamatosan oktat. A tanítás során nagy hangsúlyt fektet a kiemelkedő képességű
hallgatók tehetséggondozására: részt vett az ACM programozóversenyre felkészítő
szakkör szervezésében, az emelt szintű gyakorlatokon pedig gondolkodtató, izgalmas
feladatokkal motiválja hallgatóit. Célja, hogy a sokak számára nehéz, elméleti
jellegű tárgyakat is megszerettesse, és a megértésen keresztül közelebb hozza
a hallgatókhoz.
Stégner Péter egyetemi végzettsége német nyelv- és irodalom szakos bölcsész és tanár. A tanári
pályát a dabasi Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolában kezdte, ahol azonnal bekapcsolódott
az iskola tanórán kívüli tevékenységeibe. Munkája során nagy hangsúlyt helyez
a határon túli magyarsággal való jó kapcsolat ápolására, a környezeti nevelésre, a pedagógiai innovációkra, külföldi
tanulmányutak szervezésére és a partnerkapcsolatok kiépítésére. Pedagógusként
a kompetencia alapú oktatás híve, vezetőként pedig szabályos, pontos munkavégzést
vár el kollégáitól.
Dr. Szanda Gergő a Semmelweis Egyetemen szerzett orvosi diplomát 2006-ban. Jelenleg az Élettani
Intézetben egyetemi tanársegéd. 2006 óta oktatja az orvosi élettant magyar és
német nyelven, rendszeresen tart tanrenden kívüli konzultációt a hallgatóknak,
valamit az intézet által szervezett graduális kurzusokon is előad. 2007 óta az
egyetemi diákköri konferencián is bizottsági tag. Eddigi tudományos eredményeit
13 közleményben publikálta; ezek mindegyike nemzetközi folyóiratban jelent meg.
Tassy Gergely 2010-ben szerzett alkalmazott matematikus és matematika tanári diplomát az Eötvös
Loránd Tudományegyetemen. 2009 óta tanít matematikát volt középiskolájában, a
budapesti Veres Péter Gimnáziumban, emellett gyakorlatot vezet az ELTE-n és a
BME-n matematikus és mérnök informatikus hallgatóknak. Munkájában nagy hangsúlyt
fektet a tehetséggondozásra: iskolájában gimnazista kora óta szakkört vezet, tanárként
és szervezőként bekapcsolódik tehetséggondozó táborokba, és a tehetséges tanulók
intenzív versenyfelkészítése mellett időt szakít a lemaradók felzárkóztatására
is. Szabadidejében szívesen zenél: 11 éve orgonál, valamint koncerteken rendszeresen
közreműködik szólistaként és kamarazenészként.
Virág Emese 2008-ban fejezte be tanulmányait a Babes-Bolyai Tudományegyetemen, Kolozsváron,
ahol történész, valamint történelem tanári diplomát szerzett. Budapesten, az Országos
Rabbiképző Zsidó Egyetemen folytatja tanulmányait, itt 2011-ben szerez judaista
diplomát. 2009-től a Bét Salom zsinagóga gyermek vallástanára, ahol is heti rendszerességgel,
valamint nagyobb ünnepeken, az általa kidolgozott pedagógiai modulok segítségével
játékos oktatás keretében igyekszik ébren tartani a vallásos lelkület lángját,
valamint ugyanitt héber nyelvet oktat az érdeklődő, gyökereit kutató felnőtteknek.
2010-től a héber oktatásban látta kiteljesedni pályáját, erre az időre már minden
szabad idejét a héber nyelvnek szentelte, tanítványainak életkora 3-tól 60 évesig
terjed. Jelen pillanatban a budapesti Scheiber Sándor Gimnázium héber oktatója.
Az Egyszervolt.hu gyermek-kulturális portálcsalád munkatársai munkájuk során értékes, pozitív, nevelést segítő, de egyben szórakoztató
tartalmakkal „ajándékozzák meg” a honlap családra látogató gyermekeket és szüleiket.
Az „egyszervolt.hu” szerkesztősége a portál fejlesztésénél arra törekszik, hogy
értékekben és tudásanyagban is gazdag anyagot nyújthasson át az odalátogatóknak.
A honlap a száz százalékosan magyar tulajdonú 4Kids Meseportál Kft. saját fejlesztése.
A portálcsalád alapvető pillérei az oktató-készségfejlesztő játékok, mesék, dalok
és versek, programajánló, műhely, valamint a szülőknek szóló információs blokkok.
Az Egyszervolt.hu a korábbiakban is a szórakoztatva tanítás, az edutainment irányelvei
alapján fejlesztett, a Nemzeti Alaptanterv követelményrendszerét szem előtt tartva
bővítette tartalmait. Ennek legfrissebb példái az Okos-Doboz, a Zöldi Ákos, a
Tengernyi Kaland és a 7mérföldes című projektek, melyek több hazai és nemzetközi
díjat is elnyertek az elmúlt időszakban.
| A Junior Prima Díjról |
|
A Prima Primissima Alapítvány kiterjesztéseként jött létre 2007-ben a Junior
Prima Díj. A Díj alapítóinak célja a 30 év alatti fiatal tehetségek felfedezése,
és a munkájukhoz szükséges feltételek biztosítása.
A magyar oktatás és köznevelés kategória jelöltjeit szakmai szervezetek, egyetemi
rektorok, illetve a kategória eddigi Junior Prima és Prima Primissima-díjazottjai
javasolják.
A magyar oktatás és köznevelés kategória kuratóriumának tagjai:
- dr. Bojár Gábor, elnök, Graphisoft
- Prof. Dr. Detrekői Ákos, elnök, Nemzetközi Hírközlési és Informatikai Tanács
- Gothárdi Ibolya, humán erőforrás vezérigazgató-helyettes, Vodafone Magyarország
Zrt.
- Hankiss Elemér, szociológus
- Prof. Dr. Kroó Norbert, alelnök, Magyar Tudományos Akadémia
- Skultéty Tamás, ügyvezető igazgató, S.T. Communication Kft.
A díj odaítélésénél figyelembe vett szempontok:
- konkrét elért eredmények
- egyedi, hatékony módszertan kifejlesztése, használata
- a körülményekhez képest felmutatott teljesítmény
- szociálisan vagy szakmailag különleges pedagógiai helyzet hatékony kezelése
- elhivatottság
- vezetői, munkatársi és a diákok elismerése.
|