Az interaktív szakmai program célja az volt, hogy bemutassa az IKT-eszközök iskolai
alkalmazásának legjobb példáit, illetve lehetőséget teremtsen a pedagógusok számára
a tapasztalat- és véleménycserére, az egymástól való tanulásra. A fórum ötletbörze-kiállításán
gyakorló pedagógusok önálló standokon mutatták be saját projektjeiket, tananyagaikat,
korszerű oktatási módszereiket.
A seregszemle fényét emeli, hogy a kiállító tanárok egyúttal egy verseny résztvevői
is. A szakmai zsűri által legjobbnak ítélt projekt képviselheti Magyarországot
2012-ben a Partners in Learning európai fórumán, Lisszabonban.
A hazai PIL-Fórumot regionális elődöntők előzték meg, fordulónként a legjobb
tíz projekt került a verseny döntőjébe, s internetes fordulóból is lehetőség volt
a továbbjutásra, valamint az első 30 jelentkező is részt vehetett a novemberi
kétnapos fórumon.
A kiállításon, versenyen kívül előadásokat is hallgathattak a résztvevők az első napon, a második nap fő programja pedig
az IKT-s projektfeladatok kidolgozása volt. Többek között a PhotoStory segítségével lehetett József Attila Óda című verséhez illusztrációt készíteni
(ennek apropója az volt, hogy a vers Lillafüreden született 1933-ban).
Az ország minden tájáról érkeztek tehát versenyzők, óvodai, középiskolai, szakiskolai
projekteket bemutatva.
Az első helyezett Klacsákné Tóth Ágota (Nagy László Általános Iskola és Gimnázium, Budapest) „Az a híg, folyó és igen vékony matéria…” című projektje lett, fizika területen, hőtan témakörben.
A projekt a diákok előzetes tudásának gyors felmérésével kezdődött, ezt követően
és alapul véve a csoportok 12 tudományterületen kaptak problémákat, amelyeket
körül kellett járniuk, meg kellett vizsgálniuk. A tanulók ön- és társértékelése
is része volt a projektnek. A tanulói produktumok először csoportonként összefűzött
PowerPoint bemutatók voltak, ezt követően született meg a kb. 200 oldalas, telefonon
is megjeleníthető könyv.
A második helyezést Gergelyi Katalin (Boronkay György Műszaki Középiskola, Gimnázium és Kollégium, Vác) projektje
érte el, mely a századelő kávéházi kultúráját dolgozta fel „Kávéházak és irodalom – régen és ma” címmel. (A projektet bemutató prezentáció >>)
A harmadik helyezett Erdei Gyula (Thököly Imre Kéttannyelvű Általános Iskola, Hajdúszoboszló) „Fedezd fel Amerikát!” projektje lett, melyben a diákok hajónaplót vezetve, filmeket készítve fedezhetik
fel az amerikai kontinenst, miközben használják az IKT eszközöket.
A szakmai találkozón valóban lehetőség nyílt a tantárgyi oktatásban alkalmazott
IKT-eszközök sokrétű alkalmazásának és az informatikával támogatott oktatás legjobb
példáinak megismerésére, tapasztalat- és véleménycserére és az egymástól tanulás
lehetőségére.
A rendezvényen elhangzott előadások, a projektfeladatok, valamint a kiállított
projektek adatlapjai megtalálhatók a fórum közösségi oldalán.
A rendezvényen kézült fotók a Modern Iskola magazin honlapján nézhetők meg.