Bár a takarékosság jegyében a korábbi tizenhét helyett az idén tizenegy naposra
zsugorodik a tavaszi fesztivál, a szervezők ezt igyekeznek minél színvonalasabb
előadásokkal, ős- és hazai bemutatókkal ellensúlyozni. Az idei mustrán 15 helyszínen
48 programra kerül sor, a zenekari hangversenyektől az operán, a musicalen, a
crossoveren és a színházi estéken át egészen a néptáncig és a jazzig.
Az esemény kedd délutáni sajtótájékoztatóján Csomós Miklós oktatásért és kultúráért
felelős főpolgármester-helyettes azt mondta: sokan úgy gondolják, hogy a főváros
dúskál a pénzben. Ezzel szemben az az igazság, hogy nincsenek tartalékok, emiatt
is tartja nagy dolognak, hogy amíg a válság miatt a világ számos pontján maradnak
el koncertek, fesztiválok, addig a főváros lényegében a tavalyi támogatással megegyező
összeggel képes hozzájárulni a márciusi rendezvényhez. Budapest vezetése ezt azért
is tartja indokoltnak, hiszen, mint ahogy a politikus fogalmazott, ami 31 évig
jól működött, minden ok megvan rá, hogy 32, vagy akár 64 évig is jól működjön,
ezért azt kötelességük megőrizni. Csomós Miklós rámutatott: a főváros által nyújtott
150 millió forintos támogatást az is indokolja, hogy egyes véleményekkel ellentétben
a tavaszi fesztivál nem csupán a budapestieknek vagy a vidékieknek szól, hanem
híre messze a határokon túl is elér. Így szerepe nem kizárólag kulturális, de
turisztikai szempontból is jelentős.
A programok közül Vitézy Zsófia fesztiváligazgató kiemelte: a rendezvénysorozat
nyitókoncertjén a 120 éve született, itthon korábban méltatlanul elhallgatott
Lajtha László emléke előtt tisztelegnek a Hortobágy című 1936-os filmhez komponált
azonos című szvit előadásával, Bartók Béla születésnapjára pedig a Szegedi Kortárs
Balett készít előadást a Nemzeti Filharmonikusokkal karöltve. Egyedülálló produkciónak
ígérkezik a világszerte körülrajongott flamencotáncos, Israel Galván előadása.
A zongorajáték új generációjának jeles képviselői közül a fesztivál közönsége
a varázslatos személyiségű román Mihaela Ursuleasá-t, valamint Balázs Jánost hallhatja.
Egy sorozatgyilkosról szóló, ária- és zenekari betétekkel tarkított darabbal érkezik
Budapestre a világhírű amerikai színész, John Malkovich. Aki pedig inkább a jazz
vagy a könnyedebb műfajok iránt érdeklődik, az választhatja az 1920-30-as évek
európai városainak zenés kávéházait megidéző Música, Musique, Musik című előadást,
Gary Burton és Chic Corea kettősét, vagy éppen Szakcsi Lakatos Béla jazzt és világzenét
egyesítő koncertjét.
Különleges újításnak ígérkezik, hogy az egyik nap kórusok, énekegyüttesek lepik
majd el Budapest köztereit, hogy dalra fakasszák a városlakókat. Emellett a Karácsonyi
Vásárhoz hasonlóan kísérő programként megrendezik a Tavaszi Vásárt. Ezen nem csak
a hazai mesterek, kézművesek termékeit szeretnék bemutatni, de magát az alkotót,
az embert is. A jegyeladások egyébként igen ígéretesen haladnak, hiszen az elmúlt
nyolc hét alatt a tikettek 54 százaléka már elkelt, azok további 35 százalékát
pedig lefoglalták.
Forrás: Budapest Portál