Partnereink
MTI
Parlamenti diákinfó
IKT oktatási körkép
Interaktív Oktatástechnikai Portál
eduline.hu
Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
Budapesti Művelődési Központ
Történelemt@nítás.hu
Marczibányi Téri Művelődési Központ
Modern Iskola magazin
Időjárás-előrejelzés
Időjárás-előrejelzés
Szótár

Szótár (DictZone)
Betuméret csökkentéseBetuméret növeléseNyomtatás
Kőrös Márta diorámái
mikrovilágok
2010.03.16. kedd

Kőrös Márta diorámáinak kiállítását Kádár János Miklós Munkácsy-díjas festőművész nyitja meg 2010. március 25-én csütörtökön 16 órakor.

 

Kőrös Márta

        
"Amikor kislánykoromban a babaszobámat rendezgettem, majd később fizikát tanulva villanyvilágítással szereltem fel, még nem gondoltam arra, hogy valamikor barkácsolókedvemet a művészetek szolgálatába állítom. Ma már unokáim játszanak azzal az általam készített, emeletes babaházzal, amit egykor leányaim Karácsonyra kaptak, és kis barátnőik méltán csodájára jártak. Ezért talán nem is lehet véletlen, hogy a 90-es évek végén, december 6-ára virradóan piros tintával írt levelet találtam ablakomban. A Mikulás bácsi arra kért, hogy nagyon szeretne egyszer ő is ajándékot kapni, és lepjem meg szobájának kis makettjével, mert ez minden vágya! Kérésének örömmel tettem eleget.

A babaház


Így kezdődött… Aztán sorra születtek a kis három dimenziós alkotások, a diorámák, mégpedig különféle témákban. (Pl. gyermekkor, nosztalgikus visszaemlékezések, életterek, épületek) Pedagógiai diplomával és doktorátussal felvértezve időm nagy részét természetesen hivatásomnak szentelem, ám mindig szakítok időt arra, hogy kedves hobbimnak éljek. A kis alkotások elkészítése bár rendkívül időigényes, de teljesen megnyugtató foglalatosság. Munka közben szinte szárnyalnak gondolataim, hogy mit és hogyan készítsek, hová helyezzek, és gyűjtőszenvedélyemnek hódolva bármerre is járok, lelki szemeimmel már minden kis apróságban valamilyen berendezési tárgyat látok.

1998 és 2008 között az Újpesti Közművelődési Kör művészeivel 12 közös kiállításon mutathattam be alkotásaimat. Legutóbb 2009. júliusában „Füred anno” címmel Somos Zsuzsa grafikusművésszel nyílt közös tárlatunk Balatonfüreden. Legelső önálló kiállításomnak a kiskunhalasi Bibó István Gimnázium ad otthont, hálás köszönet érte!"

 

 

A kiállítás a Bibó István Gimnáziumban (6400 Kiskunhalas, Szász Károly u. 21.) 2010. április 9-ig tekintehtő meg.

 

Kapcsolódó anyagok
Rendezvénynaptár
<2012. február>
HKSzCsPSzV
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
272829
Hírmozaik
Kapcsolódó oldalak
Budapest Portál
Iskolai agresszió kezelése
MFPI banner
Tehetségháló
Éniskolám
FOK Nonprofit Kft.
MFPI - Weszely Galéria
Budapesti Ifjúsági Portál
Könyvtárporta - Fővárosi oktatási intézmények könyvtári oldala
Európai év - 2012
Az aktív időskor és a nemzedékek közötti szolidaritás éve
Szavazás
Szükséges-e az érettségi követelményszintjének 50%-ra növelése?
Igen, 50%-ot kelljen teljesítenie az érettségizőnek.
Csak a középszintű érettségi követelményét kell növelni.
Legyen könnyebb az érettségi, ha 50% az elégséges szint.
Nem, megfelelő a jelenlegi követelményszint.
Est.hu