Partnereink
MTI
Parlamenti diákinfó
IKT oktatási körkép
Interaktív Oktatástechnikai Portál
eduline.hu
Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
Budapesti Művelődési Központ
Történelemt@nítás.hu
Marczibányi Téri Művelődési Központ
Modern Iskola magazin
Időjárás-előrejelzés
Időjárás-előrejelzés
Szótár

Szótár (DictZone)
Betuméret csökkentéseBetuméret növeléseNyomtatás
"Véletlen hercege, égi kalandor" - Kosztolányi Dezső emlékkiállítás
2010.03.05. péntek

Idén március végén lesz Kosztolányi Dezső születésének 125. évfordulója.
Ennek alkalmából nyílt emlékkiállítás a Budavári Önkormányzat Várnegyed Galériájában március 4-én.

A szabadkai születésű író, költő, műfordító, kritikus, esszéista, újságíró a Nyugat első nemzedékének meghatározó tagjaként vált ismertté. 1903-ban érkezett Budapestre.
Kosztolányi két évtizeden keresztül élt az I. kerületben. Feleségével és fiával 1916-ban költözött a Logodi utca 1-be, az Alagút közvetlen szomszédságában lévő épületbe. Egy évvel később átköltöztek a Tábor és a Logodi utca sarkán álló földszintes, kertes házba, amelyet a költő Hajnali részegség című versében is megörökített.

A Várnegyed Galériában 2010. április 14-ig látogatható kiállítást Gyurkovics Györgyi rendezte.

[Forrás: PORT.hu]

Rendezvénynaptár
<2012. február>
HKSzCsPSzV
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
272829
Hírmozaik
Kapcsolódó oldalak
Budapest Portál
Iskolai agresszió kezelése
MFPI banner
Tehetségháló
Éniskolám
FOK Nonprofit Kft.
MFPI - Weszely Galéria
Budapesti Ifjúsági Portál
Könyvtárporta - Fővárosi oktatási intézmények könyvtári oldala
Európai év - 2012
Az aktív időskor és a nemzedékek közötti szolidaritás éve
Szavazás
Szükséges-e tanítani a gyermekeket a biztonságos internethasználatra?
Nem, mert az internet nem veszélyes.
Nem, a kortársaktól megtanulja a gyerek.
Igen, a szülők felelőssége.
Igen, az iskolában, informatikaórán.
Est.hu