"Három évig csináltuk a filmet, de az alapötlet még régebbi. Még 1995-ben pályázatot
hirdettek annak kapcsán, hogy a mozi abban az évben ünnepelte 100. születésnapját.
Terveztem, hogy készítek egy filmet, amelyet a száz év műveiből vágtunk volna
össze, úgy, hogy az kiadjon egy történetet" - idézte fel a rendező az MTI-nek.
Több mint másfél évtizeddel ezelőtt az akkori technika, a lehetőségek még nehézzé
tették volna egy ilyen ötlet megvalósítását, ma már azonban ennek jóval kevesebb
a technikai akadálya. Pálfi Györgyöt az sem tántorította el törekvéseitől, hogy
- mint fogalmazott - "a magyar filmgyártást három éve leállították, és játékfilmre
nem lehetett pénzt kapni".
A 37 éves rendező, aki a Hukkléval 2002-ben a legjobb első filmesnek járó díjat
kapta a Magyar Filmszemlén, négy évvel később a Taxidermiával pedig a fődíjat,
korábbi fesztiválsikereinek köszönhetően az azóta megszűnt Magyar Mozgókép Közalapítványtól
(MMKA) kapott normatív támogatást következő filmjére, ebből "szakított ki" egy
kisebb összeget kísérletének megvalósítására, illetve a T.T. Filmműhellyel közösen
sikeresen pályázott egy játékfilmre a Nemzeti Kulturális Alapnál. A Final Cut
- Hölgyeim és Uraim mindössze 20 millió forintból készült.
"A munka azzal indult, hogy megnéztem a legnagyobb artfilmes DVD-forgalmazó tékájának
kínálatát, és a talált listát leszűkítettem ötszáz filmre" - mesélte.
Férfi és nő találkozása, viszonya, csatája végigvonul a filmtörténeten, ez lett
a kiindulópont. Azonban kérdéses volt, hogy a sok film különböző szereplői eltérő
beállításokban, képformátumban és színben egymás után következve össze tudnak-e
állni egy közös történetté.
Az ötszáz bedigitalizált filmből fogtak százat-százhúszat, majd Pálfi kiadta
a feladatot hat vágóasszisztensnek, hogy ezeket szedjék szét snittekre, olyanokra,
amelyeken csak férfi, csak nő, illetve férfi és nő együtt látszik. A kiválogatott
snitteket különböző cselekvések szerint csoportosították: férfi leül, kinyitja
az ajtót, becsukja az ajtót, belép az ajtón, kilép rajta, kinéz az ablakon, fut,
sétál, étkezik, cigarettára gyújt, fizet stb. - és ugyanezeket megkeresték a női
szereplőkkel, és persze megnézték a közös cselekvéseket is - ezek közé tartoztak
a csókolózások, a szeretkezések is.
"Így alakult ki egy összefüggő sztori, amelyben a sok-sok színész és színésznő
által megjelenített vacsorajelenet például folyamatos történéssé tudott válni.
Kiderült, hogy ha jól bánunk a snittekkel, akkor a néző elfogadja, ha egy ember
több emberből van összerakva. Viszont azt tapasztaltuk, hogy a nappal és az éjszaka,
azaz a napszakok váltakozása képről képre nehezen megy át a néző agyában, és az
sem mindegy, milyen korkülönbség van az egymás után következő nők vagy férfiak
között" - magyarázta a rendező.
Robert De Niro például az 1980-ban készült Dühöngő bikától az 1995-ös Casinóig
számos szerepében, különböző korában látható a Hölgyeim és Uraimban.
"Főszereplőkről viszont nem érdemes beszélni, mert próbáltam igazságos lenni
a filmtörténethez, hogy a Lumiére-fivérek 1895-ös munkájától, A vonat érkezésétől
egészen James Cameron 2009-es Avatarjáig feltűnjenek filmrészletek, legyen benne
Chaplin, Jack Nicholson, minden számottevő ország filmgyártásából valami, de egyetlen
rendező se legyen felülreprezentálva. A magyarok közül Jávor Pál szerepel elég
sokat, de van snitt Antal Nimród 2003-as Kontrolljából is. A közel ötszáz filmből
hatvan magyar, az arány persze azért ilyen magas, mert ez is magyar film" - mondta
Pálfi György.
Filmenként egy és öt snitt között változik a felhasznált anyagok száma. Valamennyi
- összesen 1400 - snittben az eredeti hangjukon beszélnek a szereplők, van benne
olasz, francia, német és hindi, valamint egy olyan telefonbeszélgetés is, amelynek
során a szereplők nyolc nyelven beszélnek egymással. A megértést a feliratozás
segíti.
A jogdíjakra vonatkozó kérdésre a rendező úgy vélekedett, 450 filmet majdnem
lehetetlen ilyen szempontból megvizsgálni. "Nemcsak anyagi vonzata miatt, hanem
mert több száz stúdióval, rendezővel és rengeteg színésszel kellene megegyezni.
Kétségtelenül jogfeszítő ez a vállalkozás, de a film nem rosszindulatú, sőt, a
mozi elmúlt csaknem 120 évének dicsőségét hirdeti. Megpróbáltam nyersanyagként
tekinteni a filmekre és egy kísérletet megvalósítani. Megkérdeztünk azért jogászokat
is, és többen azt mondták, ez a fajta felhasználás beleférhet az idézés kategóriájába,
amit forrásmegjelöléssel lehet csinálni" - magyarázta Pálfi György.
Hozzátette: mivel egyelőre nincs jogi megoldás, pénzt sem kérnek a filmért, hiszen
azonnal támadhatóvá válnának. Így a Final Cut - Hölgyeim és Uraim forgalmazása
sem lesz egyszerű sem moziban, sem a televíziókban.
Ingyenes lesz a filmszemlés vetítés is, csak regisztrációs jegyet kell rá váltani
2012. február 2. és 5. között. "A mozi jogi státusa egyelőre oktatási film, a
Színház- és Filmművészeti Egyetem szenátusa befogadta, taníthatom egy kurzuson,
hiszen a film a vágás- és montázselméletet, a dramaturgiát, a történetkezelést
gyakorlati szinten mutatja be" - fejtette ki Pálfi György.
Elmondta, hogy a Magyar Nemzeti Filmalapnál már pályázik egy új játékfilmre,
amely Arany János Toldi-trilógiájának adaptációja. "Kardozós, páncélos, szerelmes,
szép kiállítású filmet tervezünk".