"A sorozat előzménye a tavalyi +beszélgetős+ Mozart-szériánk volt a Thália Színházban,
a műsorvezető szerepét akkor és most is Batta András, a Zeneakadémia rektora vállalta"
- mondta el az MTI-nek Keller András, a Concerto Budapest művészeti vezetője.
A főként fiataloknak szóló játék egyik fontos momentuma lesz, hogy a közönség
szavazhat, mi hangozzék el a zeneszerzőtől, az első koncerten ez csak részben
valósulhat meg, a kapcsolat ezután válik igazán élővé - tette hozzá a karmester-hegedűművész.
Csütörtökön a c-moll zongoratrió, az F-dúr vonósnégyes, az első és a második
szimfónia egy részlete, valamint egy meglepetés szám hangzik el. Közreműködik
a Zeneakadémia fiatal tehetsége, Nico Namoradze (zongora), a Nyári Vonósnégyes
(Nyári László, Guttman Mátyás - hegedű, Berki László - mélyhegedű, Balázs István
- gordonka), valamint a Concerto Budapest zenekar.
"Fedezzünk fel fiatal muzsikusokat és csodáljuk meg neves művészek játékos felvillanásait
a hangversenyeken. Hallgassuk, mire képes a zenekar, hogyan és mivel készülnek
fel a kisebb kamaraegyüttesek" - ajánlja Batta András, hozzátéve: az első est
a klasszicista Beethovent szemeli ki, a zeneszerző mesterré válásának időszakát,
illetve azt, hogyan tér el Mozarttól, Haydntól.