Az „Oktató Városok Nemzetközi Szövetsége VIII. Közép-európai Találkozója” nevű konferenciánk az Eötvös József Gimnáziumban, gondosan válogatott meghívotti
körben: IAEC közép-európai tagvárosokkal, valamint a korábbi konferenciáinkon
mutatott kitartó érdeklődésű, potenciálisan belépni szándékozó városokkal zajlott,
remek előadásokkal a „Lendületben a város” cím égisze alatt. Főpolgármester úr előadását díszvacsora követte.
Az IAEC operatív döntéshozó szerve, a Végrehajtó Bizottság is konferenciánk helyszínén tartotta soros kétnapos ülését; tagjai (többen már
a díszvacsorán) konferenciánk második napján csatlakoztak rendezvényünkhöz, ezzel
is emelve annak fényét és látogatottságát.
Az IAEC kísérleti szemináriumsorozata nálunk ért véget; „Oktató város és helyi önkormányzat” címmel az első napján a civil társadalom főbb szereplőinek, a második napon
a Főpolgármesteri Hivatal politikusainak, vezető tisztségviselőinek a résztvételével.
Mindhárom rendezvényünk sikerrel zárult. Értékelő megbeszélésén a tapasztalatokat leszűrve megállapíthattuk, hogy fordulóponthoz
érkeztünk – új minőséget hozott évi munkánk ezzel a rendezvénysorozattal, remélhetően
ennek hatására egy kicsit a városházi munka is javulni fog.
Jövőre vonatkozó akciótervünkben 3+1 nagy feladat szerepel: hálózatépítés, az ifjúság bevonása, kis műhelyek – többoldalú megbeszélések; Nyíregyházán és Pécsett, 6-7 meghívott város képviseletével
– szervezése nagyobb léptékű konferencia helyett. Az IAEC hírverő vándorkiállítása szeptemberben nyitja meg budapesti állomását két hétre; ennek helyi megszervezése
is komoly feladatnak ígérkezik.