Szakképzési intézmények tanulói és fiatal munkavállalók pedig szakmai gyakorlatukat
töltötték külföldi fogadó intézményekben idén nyáron, a Leonardo program támogatásával.
A szakképzési program előnyeit országszerte több száz intézmény és annak több
mint 2000, gyakran hátrányos helyzetű tanulója is élvezi.
Többségében nyelvtanár-továbbképzésre pályázott az az 516 pedagógus, akik közül
170 fő vehetett részt néhány hetes szakmai továbbképzésen az általa kiválasztott
európai intézményben. Az évi három pályázati határidővel rendelkező program az
oktatók készségeinek fejlesztését, szakmai kompetenciáik, módszertani ismereteik
bővítését szolgálja.
Hudacsek Éva a Fáy András Általános Iskola angol nyelv tanára Fóton. Alsósokat tanít, így Comenius-os továbbképzésének
témájául a kisiskolások nyelvtanítását segítő módszereket választotta. Az Egyesült
Királyság-beli Hove nyelvi felnőttképző intézményéből ért haza a napokban – itthoni
kollégáival is megosztható ismeretekkel gazdagodva. A hozzá igen közel álló drámapedagógiai
módszerekből számos gyakorlatot gyűjtött össze a két hét alatt, és lehetősége
adódott saját módszereinek a bemutatására. Mindemellett természetesen a kinti
nyelvi környezetben frissült az angoltudása is. A tanárnő szeptembertől már beépíti
nyelvóráiba az újonnan megismert játékokat, gyakorlatokat, és dolgozik következő
– tervei szerint a felsősök nyelvtanítását támogató – továbbképzési pályázatán.
A szakmai továbbképzések – azon túl, hogy hazatérve az iskolákban folyó munka
felfrissülését segítik – a különböző országokból érkező tanárok találkozásai nyomán
gyakran későbbi nemzetközi, iskolák közötti együttműködések alapjául is szolgálnak.
A szakképzés fejlesztését támogató Leonardo da Vinci program segítségével többtucat fiatal töltötte nyáron szakmai gyakorlatát európai
fogadó intézményekben. A Családokért Egyesület 2005 óta támogatja fiatal, pályakezdő szakmunkások külföldi szakmai gyakorlatát
több szakmában. Idén már harmadik alkalommal vettek részt asztalos szakmunkás
tanulók, illetve pályakezdő asztalosok 4 hetes külföldi szakmai gyakorlaton –
ezúttal a mesebeli olasz asztalosmester fiától kölcsönzött „Pinocchio” néven futott a projekt. A program megvalósításához egy olaszországi faipari
cég, a Toscanában működő Castelli szolgáltatta a helyet, ahol a fiatalok a fakitermelés, feldolgozás és beépítés
teljes folyamatát nyomon követhették. Mindannyian részt vettek az összes munkafolyamatban,
és így szereztek tényleges gyakorlati ismereteket a technológiai folyamatokról,
a megmunkáló gépek beállításáról, kezeléséről, az anyagmozgatás folyamatairól,
a keresztmetszeti és szerkezeti megmunkálásokról, összeépítésekről és felületkezelésekről.
Az önálló munka során nem csak szakmai tudásukat bővítették, de szociális és nyelvi
készségeik is fejlődtek az új környezet, kultúra és munkamorál megtapasztalásával.
„A tanulmányaikat éppen befejező tanulók elhelyezkedését nagyban segítik a kint
kapott referencialevelek, a nyári gyakorlat jónéhány fiatal kedvét meghozza a
szakmájában történő további tanuláshoz, de már arra is volt példa, hogy az egyik
tanulót meghívták kinti munkája folytatására” – mondta el Vojtek Éva koordinátor, aki szakács- és cukrásztanulók mobilitását
is koordinálja az egyesület egy másik Leonardo projektjében.
Ősszel – készülve a jövő év eleji pályázati határidőkre – szerte az országban
információs és pályázatíró napok segítik a Leonardo és Comenius program iránt
érdeklődőket.
Részletes információ a pályázati lehetőségekről a programokat koordináló Tempus
Közalapítvány weblapján olvasható: www.tka.hu