Mi indított egy fiatalembert arra, hogy a jogi egyetemet félbehagyva, washingtoni
munkahelyről távozva, energiáját és pénzét egy nonprofit vállalkozásba fektesse?
Volt, aki egyszerűen hülyének nézte, volt, aki csak sajnálta, de olyan is volt,
aki fantáziát látott az ötletében. Velük alapította meg a Civil Vállalkozások
Nonprofit Kft-t.
Aichelburg Márton azt találta ki, hogy a nyugdíjasok erőforrásait a kisiskolások
javára hasznosítja. Egyik oldalon ott vannak a nyugdíjasok, akik otthon ülnek
és szenvednek attól, hogy nincsen dolguk. A másik oldalon meg a gyerekek, akik
szintén otthon vannak egyedül. Felmérések szerint ugyanis 450 ezer általános iskolás
csak cselleng iskola után, vagy egyedül tölti el a délutánját. Ettől frusztrálódnak,
és szorongóak lesznek, ami az iskolai teljesítményükre is hatással van.
Az ötletet tett követte, megkeresett pár önkormányzati iskolát, hogy szeretne
gyerekeket korrepetálni önkéntesekkel. Hirdetést adott fel kis helyi lapokban,
és várta a jelentkezőket. Ezzel kezdődött el a Senior Mentor Program.
Az igazgatók egy része gyanakodva fogadta, "Mit szól ehhez az önkormányzat?",
kérdezték. Eleinte a tanárok sem örültek a kéretlen segítségnek. Azóta a helyzet
változott, a pedagógusok tapasztalatai jók, és belátták, hogy az ő munkájukat
könnyíti meg a korrepetálás.
Márton amerikai mintára szeretné teljes egészében önfenntartóvá tenni a non-profit
vállalkozást, és úgy tűnik, erre van is esély. Idén, a program második évében
bevételük nagyobbik része már megbízási díjakból származik. Jelenleg négy budapesti
kerületben és egy vidéki városban dolgoznak, ezt szeretné kiterjeszteni az ország
egészére, sőt nem titkolt célja a határokon is átvinni a pojektet. A célok hatalmasak,
nyolc év alatt 250 városi iskola és 2000 önkéntes.
Megbízást az önkormányzatoktól kapnak. Tarifájuk egy tanévre háromszázezer forint.
Ebbe 12-15 gyerek éves korrepetálása fér bele. Hogy ez soknak tűnik? De lehet
forintosítani egy gyereket, aki a korrepetálás hatására tudja tartani az iskolai
tempót, megtanul olvasni és számolni, és nem marad funkcionális analfabéta?
„Mindez azt jelenti, hogy a Senior Mentor Program idei tanévében 150 általános
iskolás diáknak több mint 8000 olvasásfejlesztő foglalkozást tudunk biztosítani
kevesebb mint 2,5 millió forintból. Mindez nem hasonlítható az önkormányzati programok
hatékonyságához, ahol szintén mérhető társadalmi változás elérése lenne a cél.
Mi a mérhető társadalmi hatása például az Újbuda 60+ programnak, amire 150 milliót
költ a XI. kerületi önkormányzat vagy annak amikor a XIII. kerület 2,5 milliárdot
költ egyetlen általános iskola felújítására?”
A mentorok között van közgazdász, védőnő, pedagógus, újságíró is. Egyöntetűen
vallják, jó dolog segíteni, és jó látni a gyerekek a fejlődését. A pedagógusok
visszajelzései is megerősítik is ezt, a részt vevő gyerekek 95 százaléka mutatott
fejlődést iskolai tanulmányaiban.
Rejtő Zoltán volt villanyszerelő, erősáramú technikus és személyzetis is. Hetvenévesen
megunta az otthon ülést, és belevágott a munkába. Tanít olvasást és számtant,
angolt is vállalt volna, de arra nem volt igény. Heti 10-12 órát dolgozik. És
hogy miért csinálja? Mert imádja a srácokat. Arra a kérdésre, hogy a szülőket
érdekli-e, mi történik a gyerekekkel csak ingatja a fejét. Egyszer becsalogatta
az egyik anyukát, aki jött a gyerekért. Alig akarta megnézni, mivel foglalkozik
a fia.
Pörge Veronika is hasonló okok miatt kezdett bele a korrepetálásba. Pedig ő tanító
volt, megunhatta volna a tanítást. Füzetet vesz elő, mutatja a felmérést, amit
készített. Vele szemben Máté és Levente, két nem könnyű gyerek. A srácok húsz
percet bírnak koncentrálni, onnantól vége. Elmesélik, mit kaptak karácsonyra,
a technikai újdonságok tárházát sorolják fel. Veronika csak kapkodja a fejét,
szerinte mások a mai gyerekek. Sok a televízió, a számítógépes játékok, és keveset
vannak kint a szabadban. Érezni is rajtuk a különbséget, mondja.
Arra büszke igazán, hogy amit a tanároknak nem sikerült egy év alatt, neki úgy
tűnik, sikerülni fog.
Bár a programban tiszteletdíjra is van lehetőség, kevesen kérik a mentorok közül.
Nem a pénz motiválja őket, hanem a tudat, hogy ők is fontosak valakinek, és az
évek során megszerzett tudásukat tovább tudják adni azoknak, akik igazán rászorulnak.
[Forrás: KultúrPart]