Anya, mit csinál a néni? Piros a lámpa! – néz rám kérdőn a tilosban átfutó nő láttán kétéves lányom, és csak azt tudom neki mondani: a néni buta. De mi van akkor, ha maga az anyuka szalad át a piroson? Ha a szülők nem kötik be magukat, miközben gyermeküknek azt szajkózzák: a biztonsági ülésben kell ülni, különben megbüntet a rendőr! Nem ritka ma az ilyen szülői hozzáállás: a közutakon közlekedők nagy többsége nem azért tartja be a KRESZ előírásait, mert így gondolják helyesnek vagy biztonságosnak, hanem azért, mert tartanak a büntetéstől.

Márpedig a gyerekek elsősorban a szüleiktől tanulnak közlekedni, ők a mintaadók. Ezt igazolja Rabovszky Dóra katasztrófapszichológusnak a Nemzeti Közlekedési Hatóság számára készített felmérése is, amely arra mutatott rá: a diákok mindössze 40 százaléka képes felidézni azt, amit az iskolában tanult a közlekedésbiztonságról, ellenben 71 százalékban emlékeznek a szülői tanításokra. És nemcsak a kimondott szavakra, hanem sokkal inkább a viselkedésre, a ki nem mondott elvekre és hozzáállásra. Hogy azonban a szülők nem feltétlenül a legjobb példát nyújtják gyermekeiknek, az érződik a megkérdezett 965 általános iskolás diák válaszaiban is. A biztonsági öv szükségességét firtató kérdésre például igen gyakran bukkant föl az a válasz: „azért, hogy ne büntessen meg a rendőr”. Szóba került az autó jelzőrendszerének idegesítő csipogása is, az ülésmagasító esetén pedig a jobb kilátás.

A felmérés adatai szerint a szülők 10 százaléka soha nem köti be magát az autóban, 20 százalékuk pedig nem mindig (csak például az autópályán). Ez persze a szülők saját bevallása, a diákok ennél egy kicsit többet mondanak, és valószínűleg nekik van igazuk. A szülők kétharmada nem használ az utcán fényvisszaverőt sem, így nem csoda, ha ugyanez mondható el a diákok 58 százalékáról is. Rabovszky Dóra hangsúlyozza: a gyerekek utánozzák a felnőtteket, éppen ezért semmit nem ér, ha a szülő mindig beköti gyermekét és elmagyarázza neki, hogy erre miért van szükség, ha ő maga nem köti be magát. Ezzel ugyanis azt fogja elérni, hogy amint nélküle utazik, a gyerek is kicsatolja az övét, hiszen így látta.

Az általános iskola végéig, azaz 14 éves korig a gyermekhalálozások többségéért és a gyermeksérülések egyharmadáért a balesetek tehetők felelőssé. Az unióban a 14 év alatti gyermekeket érintő halálesetek tíz százaléka közlekedési balesetből fakad. Az általános iskola alatt a gyerekek fokozott veszélynek vannak kitéve, hiszen egyre gyakrabban közlekednek egyedül: meg kell tehát őket tanítani a helyes közúti viselkedésre.

A közlekedésre nevelés több mint húsz éve állami feladat. Programokban nincs is hiány, sok állami és civil szervezet segíti a gyerekek helyes közlekedésre nevelését különböző oktatási segédanyagokkal, programokkal és versenyekkel. – A Nemzeti alaptanterv is rögzíti, hogy az iskoláknak a helyi tantervükben ki kell térniük a közlekedési ismeretek oktatására – mondja Brassói Sándor, az oktatási tárca főosztályvezető-helyettese. Hozzáteszi: a helyi tantervek megalkotásában azonban az iskoláknak nagyfokú szabadságuk van. Ezért van olyan iskola, ahol külön közlekedésiismeretek-óra is van, a legtöbb helyen azonban a technika és életvitel-órán találkoznak a gyerekek a különböző közlekedési szituációkkal és szabályokkal. Az iskolák nagy része által használt OKM-mintakerettanterv alapján például ötödikben tanulnak a diákok a közlekedési eszközök fejlődéséről és rendszeréről, a közlek edési szabályok betartásának szükségességéről, a gyalogos közlekedés biztonságáról, a városi és vidéki közlekedés különbségéről, a biztonságos tömegközlekedésről, és tanpályán gyakorolják a kerékpáros közlekedés szabályait. Hatodikban mindezek mellett megjelenik az is: baleset esetén hogyan lehet segítséget nyújtani, hetedikben a közlekedési helyzetek és veszélyhelyzetek gyors felismerésével és elhárításával is foglalkoznak a diákok, nyolcadikban pedig a környezetvédelmi kérdések és a közvetlen lakókörnyezet közlekedési szerkezetének tanulmányozása mellett a diákok közlekedésben való „önvédelmi képességét” is kialakítják.

Ez tehát a tanterv, de hogy ebből mi valósul meg valójában, az egy másik kérdés. Menyhárt Sándor, a kőbányai Szent László Általános Iskola igazgatója szerint a tanítási időbe igazából nem fér bele mindaz a közlekedési ismeret, aminek elsajátítását a nagyvárosi életforma elvárná. Alsó tagozatban ugyanis a heti 22 órából 20 a kötelező, a fennmaradó két órát pedig rengeteg egyéb elsajátítandó ismeret között próbálják szétosztani. Megjegyezte: inkább van lehetőség a napköziben a közlekedési társasjátékokra, tavaly pedig egy pályázatnak köszönhetően délutánonként kerékpáros helyzetgyakorlatokat tartottak az udvaron. A környezetismeret-órán is foglalkoznak persze a közlekedési ismeretekkel, de csak érintőlegesen. Menyhárt Sándor azt mondja: egyébként is többet ér a gyakorlat, vagyis az, amikor a szülő hozza be a gyerekét, vagy amikor az iskola viszi valahová a diákokat, és közben magyarázzák a különböző közlekedési szituációkat és a helyes viselkedést.

A Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumban az alsó tagozatosok évi hat-nyolc órát foglakoznak a közlekedéssel a technika és életvitel-órán, öt órát pedig a környezetvédelem tárgy keretében – mondja Csájiné Knézics Anikó vezető tanító. – A technikaóra jó alkalmat ad a terepasztal-készítésre; a diákok utcákkal, házakkal, közlekedési lámpákkal és kis bábukkal különféle közlekedési szituációkat tudnak eljátszani – a Tanítók Egyesületének elnöke szerint ez a vidéki és a fővárosi iskolákban egyaránt bevett gyakorlat. A legfontosabb azonban szerinte is a gyakorlat. Knézits Anikó rámutatott: a gyerekeknek nagyon erős erkölcsi érzékük van, és nagyon jól látják, hogy kik nem tartják be a szabályokat – sokszor a szüleikre is rászólnak, ha például átmennek a piroson vagy túl gyorsan hajtanak. Ezek a történetek az egyre több iskolában alkalmazott reggeli 15-20 perces megbeszéléseken jönnek elő: ekkor mesélik el a diákok, hogy indult a napjuk. – A gyerekek fejlett erkölcsi érzéke persze mit sem ér, ha a szülő folyamatosan áthágja a szabályokat – jegyzi meg Knézits Anikó.

A Rabovszky Dóra vizsgálatában szereplő iskolák közül egy sem mondta, hogy nem foglalkozik közlekedésbiztonsági kérdésekkel: a legtöbb helyen vannak közlekedésbiztonsági rendezvények, a gyerekeket küldik ilyen versenyekre, és van közbiztonsági oktatás. Rabovszky Dóra szerint ugyanakkor probléma, hogy a magyar iskolákban nincs meg igazán a helye és kultúrája ezen ismeretek oktatásának, és nincs is rá elég idő. Hogy ennek köszönhető-e vagy sem, az egyelőre nem egyértelmű, mindenesetre a felmérés szerint a diákoknak az évek előrehaladtával egyre kevesebb emlékük van az iskolai közlekedésoktatásról. Míg az alsósok 47-60 százaléka tartja észben a tanári intelmeket, addig hatodikban már csak 38, hetedikben 19, nyolcadikban 27 százalékuk emlékszik egyáltalán arra, hogy tanára tanított neki közlekedésbiztonsági szabályokat. A szülői közlekedési gyakorlatok élménye ugyanakkor 60-70 százalékban végig megmarad.

Mi legyen a kezdő vezetőkkel?

Miközben a képzés színvonala legalábbis nem javult, egyre több fiatal ülhet friss jogosítvánnyal azonnal – egy esetleg nagy teljesítményű – autóba. A kezdők az átlagosnál lényegesen nagyobb baleseti kockázatot jelentenek, ezért felvetődhet, hogy – a motorosokhoz hasonlóan – ideiglenes vezetői engedélyt adjanak ki, esetleg korlátozzák a vezethető jármű teljesítményét. Erről még nincs döntés, de több külföldi modell átvétele is szóba jöhet. Svédországban például a gyakorlatlan vezető csak olyan kísérővel közlekedhet, akinek a tudásáról a hatóságok előzetesen meggyőződtek. Egy másik megoldás szerint a kezdőnek a kocsi mozgását – a megtett utat, a gyorsulást és a lassulást is – regisztráló, GPS-szel felszerelt érzékelőt kellene magával vinnie, amelynek adatai alapján utóbb még azt is ellenőrizhetnék, hogy nem lépte-e túl a megengedett sebességet. Ezt persze a költségek okán jó ideig biztosan nem vezetik be.

[Forrás: Varga Dóra/NOL]