Kőutánzó növények... Pont olyanok, mint a rajzfilmekben: asszed kő, aztán meg
nem. Még virágoznak is. Az eredetileg Dél-Afrikában éldegélő átverős-megtévesztős
növények nem is szúrnak. (Hiszen a kövek sem szúrnak, vagy nem?!) Az élő kavicsok,
botanikai nevükön kristályvirágok, így bújnak el a legelő állatok elől. Virágaik is csak a nap legforróbb időszakában
pompáznak, amikor az ellenséges erők pihennek. Számos nemzetségük van, pompázatosságukat
pedig tán el sem hiszed...
A hazai gyűjteményekben kedvelik e növényeket, így az összes üvegházban megtalálhatók.
A nyári pihenés után most kezdik meg a virágzást, ezért is lehet most látni őket.
A már évtizedes hagyományokra visszanyúló Kaktusz és pozsgásnövény kiállítást
ezért is népszerűsítjük oldalunkon is, melyet a Füvészkertben (1083 Budapest, Illés utca 25.) rendeznek meg 2010. szeptember 3-5. között.
A Füvészkert amúgy is nemrégen újult meg, már csak ezért is érdemes bekukkantani,
hiszen a kellemes időtöltés mellett ezernyi csodát láthatunk-tapasztalhatunk.
Emellett vásárolhatunk is egyes növényekből, körülbelül nyolcvan méternyi stand
lesz felállítva, ahol kedvünkre válogathatunk a szuvenírekből.
-e-
Forrás: tiedater.hu