Stonehenge körkörösen elrendezett kőtömbökből és földsáncokból álló monumentális
őskori építmény az angliai Wiltshire-ben, Salisbury-től mintegy 13 kilométerre
északra. Kiépítése Kr. e. 2500 körül kezdődött és 2100 körül fejeződött be.
A számítógépes program megalkotói felhasználták mindazokat az adatokat, leletanyagot,
amelyeket a Sheffieldi, a Manchesteri, a Bristoli, a Southamptoni és Londoni Egyetem
régészei gyűjtöttek össze az utóbbi években - olvasható a Past Horizons (http://www.pasthorizonspr.com) régészeti hírportálon.
A projektnek köszönhetően az érdeklődők ellátogathatnak az őstörténeti tájra.
A virtuális séta keretében eljuthatnak az újkőkori faluba, s bekopogtathatnak
egy prehistorikus kunyhóba, de megismerhetik azt is, hogy milyen lehetett több
mint négyezer éve a Stonehenge-i "sétány" végén álló Bluehenge, avagy a Déli Kör.
A kis-Stonehenge-nek is nevezett építményt, amely kör alakban felállított kőtömbökből
áll, 2008 augusztusában találták meg brit régészek, akik Bluehenge-t is a Kr.
e. 3000 és 2400 közötti időre helyezik. A felállított sziklák üregeiben faszénmaradványokat
találtak, ezekből arra következtetnek a kutatók, hogy halotthamvasztást végezhettek
a helyszínen. A kört alkotó kövek kékes színű bazaltok, ezekről kapta az építmény
a mostani elnevezését. Ilyen kőzeteket Wales dél-nyugati részén bányásznak.
"A Google lehetővé teszi, hogy megosszuk világszerte az érdeklődőkkel azokat
a fantasztikus élményeket, amelyekben részünk volt Stonehenge-ben az elmúlt néhány
évben" - hangsúlyozta Mike Parker-Pearson, a Sheffieldi Egyetem régészprofesszora.
A szakemberek kifejlesztették a Stonehege-i benyomások elnevezésű iPhone-alkalmazást
is, amelynek megálmodója, Rupert Till, a Huddersfieldi Egyetem docense szerint
lehetővé teszi az embereknek, hogy olyannak lássák-hallják Stonehenge-t, amilyen
az évezredekkel ezelőtt volt.
Forrás: MTI