A tavalyi "Esküvők Európában" tematikus téma után a családi élet egyik legfontosabb eseménye, a gyermekáldás
ihlette a szervezőket. A 2010. évi nemzetközi gasztronómiai verseny programja
mindhárom szakmában az országra vagy egy tájegységre jellemző keresztelői vagy névadói szokások, ételek bemutatása volt, az európai gasztronómiai irányzatok figyelembevételével.
15 meghívott csapat indult a versenyen, a nyolc hazai nevező mellett hét külföldi
csapat, az osztrák, a német, a lengyel, a szlovák, a dán és a finn nemzetek keresztelői
hagyományainak gasztronómiai szokásait mutatták be a versenyzők. A rendezvény
lehetőséget kínált arra, hogy megismerjük, más országokban hogyan élnek meg egy
adott ünnepet, milyen nemzeti ételeket készítenek, milyen formában jelenítik azt
meg tányérjaikon.
A konyha művésze
A cukrászati versenymunkák csütörtökről péntekre virradóra születtek meg. Pénteken
készültek az étkek, a díszasztalok. A pincéreknek rendezett élő verseny izgalmas
színfoltja a versenynek.
A kiírás szerint a versenyzőknek két vendéget kell idegen nyelven fogadniuk,
kommunikálni a vendégekkel, miközben a két alkoholos és két alkoholmentes koktélból
a vendégek egy-egy koktélt választanak. Az elkészítés után a szervírozás is a
feladatuk.
Kóbor Zoltán a Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola
igazgatója elmondta, hogy az idegen nyelv gyakorlati használatára különös hangsúlyt
helyeznek, mert ez egy olyan szakma, ahol számos lehetőség nyílik külföldön dolgozni.
Már a diákévek alatt is Olaszországtól, Anglián át Németországig a Leonardo programon
keresztül sokak tudnak külföldön egy-egy félévet eltölteni.
Az évről-évre megrendezett Gundel-verseny a tekintélyét a tradíciókhoz való ragaszkodásnak,
a szakmai igényességnek és a kreativitás megőrzésének és ápolásának köszönheti.
A versenyt mindig nemzetközi és hazai viszonylatban elismert magyar szakemberek
értékelik, amelynek alapján első, második és harmadik kategóriákba sorolják a
csapatokat. Külön – külön értékelik a külföldi és a hazai csapatokat. A zsűri
kitért az időbeosztás fontosságára valamint a “kevesebb több” aranyszabályra is.
A legjobb csapatmunkát vándordíjjal jutalmazták a szervezők, amely véglegesen
nem kerülhet egyik csapat tulajdonába sem. A következő évi versenyen a vándordíjat
elnyert csapatnak részt kell vennie, ahol ismét megküzdhet annak elnyeréséért.
A legszebb díszasztal - Semmering, Ausztria
A külföldi csapatok közül első kategóriás lett idén Ausztria –Semmering. Hazavihették
még a legszebb díszmunka, valamint a legszebb díszasztal különdíjakat is. Osztozott
velük Németország-Immenstadt, akik a legjobb előétel különdíjjal is büszkélkedhetnek.
A magyar csapatok közül első kategóriás a Gundel Károly csapata, akik elnyerték
a legjobb élőmunka-koktélkeverés különdíjat is. A másik vezető csapat a Soproni Szakképző Iskola a legjobb előétel különdíjjal.
A Gundel győztesei
A versenyt szervező iskola már második éve Gundel Károly Idegenforgalmi és Vendéglátóipari
Térségi Integrációs Szakképző Központként működik. A TISZK és társiskolái szoros
kapcsolatot szeretnének kiépíteni és a jövőben fenntartani az idegenforgalom és
vendéglátás területét érintő szakmai szervezetekkel. Ezzel a céllal szakmai eszmecserét
szerveztek a verseny egyik napjára.
Kóbor Zoltán köszöntője után Kovács László, a Gundel Károly TISZK TÁMOP projektmenedzser
tájékoztatta a meghívottakat a Gundel Károly TISZK létrejöttéről és a TÁMOP projekt
nyújtotta lehetőségekről. Czellahó Sándorné, gyakorlati oktatásvezető a szakmai
képzés jelenlegi helyzetéről, problémáiról, valamint a tanulószerződés feltételeiről
adott tájékoztatást.
A legjobb tányérdesszert
Az eszmecserét követően a vendégek közösen megtekintették a csapatok: szakácsok,
cukrászok, pincérek napközben és éjszaka megszületett alkotásait.
Kóbor Zoltán szavait idézve: „A „Gundel Verseny” a magyar gasztronómiában missziós
tevékenységet is vállal. Vállalja, hogy bemutatja és terjeszti az új technikákat
és technológiákat, a modern gasztronómiai szemléletet. Mindezt a magyar gasztronómia
hagyományaival összhangban tesszük. Versenyünk érett felnőtt korba lépett. Büszkén
tekintünk a következő 30 év elé.” kíváncsian várjuk a 31. „Gundel versenyt”.
Iván Éva
kommunikációs munkatárs
Gundel Károly TISZK