Minden pályázónak egy, általánosságban a fejlesztésről, konkrétabban pedig a
nyolc Millenniumi Fejlesztési Célról szóló eredeti dalt kell írnia. Témák: a súlyos
szegénység és az éhínség felszámolása; a mindenkire kiterjedő alapfokú oktatás
biztosítása; a nemek közötti egyenlőség előmozdítása; a gyermekhalandóság csökkentése,
az anyák egészségügyi ellátásának javítása, a HIV/AIDS, a malária és más betegségek
elleni küzdelem; a környezeti fenntarthatóság biztosítása; globális partnerség
kialakítása a fejlesztés érdekében.
A dalokkal 2010. szeptember 30-áig az interneten lehet pályázni, az online szavazás 2010. október 31-ig tart. A
győztesek – akiket online szavazás és egy zenei szakemberekből álló zsűri segítségével
választanak ki – lehetőséget kapnak arra, hogy a nyertes dalt profi hangstúdióban
lemezre vegyék, és a 2010. decemberi brüsszeli Európai Fejlesztési Napok során
előadják.
A zenei verseny „A Harcolok a szegénység ellen” elnevezésű kezdeményezés részét
képezi, amelynek célja, hogy felhívja a tizenévesek figyelmét az EU fejlesztési
együttműködés terén folytatott tevékenységére.
További információ és a részletes felhívás a Zenével a szegénység ellen verseny honlapján olvasható.