Szakemberek két fiatal fehér gólyára rögzítettek műholdas nyomkövető műszert,
amelynek segítségével az interneten követhető a madarak első vándorútja afrikai
telelőhelyükre.
"A parlagfű és a környezetre gyakorolt hatása, valamint az ellene való védekezés
lehetőségei" címmel 3 órás ismeretterjesztő tananyagot dolgozott ki a Földművelésügyi és
Vidékfejlesztési Minisztérium felső tagozatos diákok számára.
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság fotópályázatot hirdet „A Bükki Nemzeti Park” című fotóalbumban történő megjelenésre. Olyan képeket várnak, amelyek a megadott
tematika szerint bemutatják a Bükk hegységben található természeti és kulturális
örökséget, a karakteres tájrészleteket, e vidék különös és egyedi értékeit, az
itt élő, az itt munkálkodó emberek életét.
Az Európai Unió által indított Intelligens Energia projektek egyike a Carbon
Detectives projekt. A 8–14 éves diákoknak és tanáraiknak szóló program célja az
intelligens energiával kapcsolatos tudatosság növelése, az iskoláknak a klímaváltozáshoz
való hozzájárulásának csökkentése.
Az Alföldön akár két héttel is nőhet az extrém magas hőmérsékletű időszakok hossza
egy évben, és ennek jelentős egészségkárosító hatása lehet - erre a következtetésre
jutottak azon tanulmány szerzői, amelyet az Akadémia elnökének felkérésére készített
mintegy hatvan tudós a magyarországi klímaváltozásról.
Májusban a teljes 15 év feletti magyar lakosság 49%-a használt kerékpárt közlekedésre
vagy túrázásra - derül ki a Magyar Kerékpárosklub által közzétett legfrissebb
adatokból. Ez 9%-kal magasabb arány, mint az előző negyedévben.
Milyen stratégiát kövessen Magyarország a megújuló energia felhasználásban –
két csütörtöki konferencián is erre a kérdésre kerestek választ a tudományos és
a politikai élet szereplői. Az MTA Energiastratégiai Munkabizottsága és Energetikai
Bizottsága által közösen szervezett tanácskozás szakértői elhibázottnak minősítették
minden megújuló energiaforrás azonos mértékű támogatását. Tovább >>
Egyre tisztább a Balaton – ez a legfontosabb megállapítása annak a jelentésnek,
amelyet az MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézete hozott nyilvánosságra. Az intézet
vezetője szerint elhanyagolható az oldott foszfor és nitrogén koncentrációja,
emiatt az algáknak nemcsak a mennyisége, hanem átlagos mérete is lecsökkent. A
tisztuló víz miatt árvaszúnyogok mellett halból is kevesebbet találni a tóban. Tovább >>
Lezárult a WWF és az ERSTE Alapítvány által kezdeményezett nemzetközi iskolai
környezetvédelmi verseny. Az „Európai iskolák egy élhető bolygóért – Közös lépések
az európai környezetvédelemért” című pályázat keretében tíz európai ország diákjai
és tanárai hajtottak végre természetvédelmi feladatokat.
A globális felmelegedés kutatásában figyelembe kell venni az összes tudományos
érvet és ha indokolt, kritikával illetni még a „kánonná vált jelentéseket is”
– hangsúlyozta az mta.hu-nak nyilatkozva Reményi Károly akadémikus.