Általános iskolás korunkban sokunknak meghatározó élménye volt Fekete István két könyve, a Tüskevár és a Téli berek, melyekben az író a Kis-Balaton vadregényes világát örökítette meg. A vidék mocsarai, zabolázatlan vizei az emberi tevékenység következtében majdnem eltűntek, de mára az emberek sok mindent jóvátettek azzal, hogy elősegítették a környék élővilágának helyreállását.

A nyári lúd a Kis-Balaton egyik jellegzetes madara

Egy kis történelem

A 19. századig a Kis-Balaton vizei egységet képeztek a Balatonnal - az előbbi a nagy tó egy nyúlványa volt. A Zala folyó vize az itteni természetes mocsárvilágon átszűrődve jutott a tóba. A 19. és 20. században a Sió-zsilip, illetve a Zala árvédelmi töltéseinek megépülése nyomán a Balaton átlagos vízmélysége és térfogata a felére csökkent, és már a Zala árvizei sem árasztották el a Kis-Balatont, így a magasabban fekvő részei kiszáradtak. Az 1920-as és 1960-as évek között a környék gazdálkodói csatornarendszer kiépítésével próbálták – sikertelenül - a talajvizet szabályozni, és mezőgazdasági művelésre alkalmassá tenni a földeket.

Ezzel párhuzamosan a térségben növekedett a mezőgazdasági termelés, továbbá rohamosan fejlődtek és terjeszkedtek a Balaton-környéki üdülőterületek, így fokozódott a vizekbe jutó kémiai és biológiai szennyezés. A Kis-Balaton fokozatosan elvesztette „szűrő” funkcióját, emiatt nagy mennyiségű hordalék és tápanyag (foszfor, nitrogén, stb.) jutott a Balatonba. Ennek következtében gyorsan és nagymértékben romlott a tó vízminősége, és eutrofizációs folyamatok indultak el. Erre először 1966-ban a Keszthelyi-öbölben mutatkozó vízvirágzás hívta fel látványosan a figyelmet.

A helyzetre reagálva egy 1979-es kormányrendelet nyomán olyan terv készült, amely az egykori Kis-Balaton területének újbóli elárasztását tűzte ki célul. A terv nyomán a Kis-Balaton Vízvédelmi Rendszer I. ütemének (Hídvégi-tó) építési munkái 1981-ben indultak el, és 1985-ben fejeződtek be. A második ütem keretében a 90-es évek elején megtörtént az Ingó nevű terület elárasztása, azt követően a munkálatok lelassultak, majd egy évtizedet követően – elsősorban forráshiány miatt meg is szűntek. Jelenleg Európai Uniós támogatással tervezik a folytatást. A Vízvédelmi Rendszer két ütemének területe összesen 7500 hektár, míg a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Kis-Balaton tájegységének, tehát a védett természeti területnek a teljes mérete 14 750 hektár. Ebbe a Vízvédelmi Rendszeren kívül a környező erdők, gyepek, pufferként szántók, valamint a fenékpusztai természetes Balaton-part tartoznak még bele.

Magyari Máté, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság ökológiai szakfelügyelője a Greenfo-nak elmondta, hogy amikor létrehozták a Vízvédelmi Rendszert, azzal egy időben épült meg a Zala folyón az első nagy szennyvíztisztító üzem. Ennek következtében már a folyón is kisebb tápanyagterhelés érkezett. Az egyes tározó beüzemelése után a vízminőségi adatok pozitívak lettek, már nem jutott a Balatonba akkora terhelés. Ez valószínűleg a Vízvédelmi Rendszer és a Zalán épült szennyvíztisztítók együttes hatásának köszönhető. A Vízügy rengeteg mérőponton méri többek között a beérkező és a távozó foszfor és nitrogén mennyiségét; ennek alapján látszik, hogy a II. ütem már elárasztott, Ingó nevű területe kiszámíthatatlanul működik. A beérkező víz, amíg az Ingóig elér, mindig veszít a szerves nitrogén- és foszforterheléséből. Azonban egyes években az Ingón hol tovább csökkennek ezek az értékek, hol megemelkednek, mind a nitrogén, mind a foszfor tekintetében. De a befolyó értéknél magasabb érték azért nem szokott távozni a rendszerből, csak a hatékonysága válik kérdésessé.

Értékes élővilág

A Kis-Balatont 1951-ben nyilvánították madárrezervátummá, 1997-től pedig a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkhoz tartozik. Nem véletlen, hogy a terület jelentős része fokozottan védett. A kettes ütem déli részén találhatók például Kelet-Közép-Európa legnagyobb kiterjedésű magassásosai. Ezek nem bírják a víz áramlását, így maximum szüremlő vizet kell biztosítani nekik. Az elmúlt 50 évben mintegy 270 madárfaj, száznál is több egyéb védett állatfaj, 59 védett és egy fokozottan védett növényfaj előfordulását jegyezték fel a területen.

A Kis-Balaton arról híres, hogy az utolsó nagy kócsag – más néven nemes kócsag - populáció megőrzése kapcsán itt vetették be az 1930-as években az első természetvédelmi őrt hazánkban, akit akkor még kócsagőrnek hívtak. Azóta a hatalmas, zavartalan nádasban felszaporodtak a kócsagok, jelenleg több telepen összesen 300-400 párból álló kolónia költ. A telepek rendkívül zárt, zavartalan helyeken vannak, megközelítésük szinte lehetetlen, ezért a nemzeti park egyik munkatársa, Lelkes András egy különleges módszerrel szokta megszámlálni e szép madarakat: sárkányrepülővel végigrepül a Kis-Balaton fölött, végigfényképezi a területet, és utána a fotókon megszámolja a fehér pöttyöket. A gémfélék közül előfordul még itt a szürke gém, a bakcsó, a vörös gém, a törpegém és a selyemgém is.

Abban az időszakban, amikor még viszonylag ritka fajnak számított a kárókatona, a kis-balatoni fészkelőtelepük is nevezetesség volt, ugyanis akkoriban Magyarországon ez volt a legnagyobb telep. Ma már gyakori a faj, és nagymértékű halfogyasztása miatt a halászok nagy ellenségévé vált. Emiatt a 2000-es években két egymást követő évben állományszabályozást hajtottak végre a Kis-Balatonon a nemzeti park munkatársai. Részben emiatt most már nem egy összefüggő kormorán-telep van a Kis-Balatonon, mint régen, hanem szétszóródott, felaprózódott a társaság.

Szárítkozó kárókatona

A vizekhez kapcsolódó legnagyobb ragadozó madárból, a rétisasból pillanatnyilag négy pár található itt, territóriumuk le is fedi a 15 000 hektárt. A barna rétihéja, a "nádasok hiénája", nagy számban fészkel itt. Az emlősök közül kiemelt jelentőségű faj az északi (másnéven patkányfejű) pocok, melynek az országban csak néhány szubpopulációja létezik. Ez az állat jégkori reliktumfaj, a hűvös mikroklímájú sásos gyepekhez kötődik elsősorban, és a vízjárással folyamatosan változtatja a helyét az állomány. Érdekes faj még a vidra (melyből becslések szerint kb. 40 egyed él a Kis-Balaton területén) -, melynek a kotorékát egy töltés oldalában fedezték fel a nemzeti park munkatársai. A kotorék és a víz között széles, kitaposott csapás mutatja az állatok által naponta bejárt útvonalat - a Magyari Máté által felállított automata vadkamera több alkalommal is megörökítette a kotorék lakóját. [...]

Forrás és teljes cikk: Bajomi Bálint/greenfo.hu