A kezdeményezés célja, hogy évről-évre ráirányítsa a figyelmet egy látványos
és veszélyeztetett vadon élő virágos növényünkre. A magánkezdeményű ötletet követő
internetes vita, majd szavazás eredményeként 2011-ben, a leánykökörcsinre (Pulsatilla
grandis) esett a választás. A remények szerint a következő évtől már egy szakmai
intézmény vagy szervezet irányításával folytatódik és válhat hagyományteremtő
mozgalommá ez a természetszeretetre, természetvédelemre nevelő kezdeményezés.
A kora tavasszal virító leánykökörcsin megkapó szépségű növény, melyet sokan
ismernek, szeretnek. A kékesibolya különböző árnyalataiban játszó feltűnően nagy
virágok a még szalmasárga, látszólag élettelen gyepekben mindenkinek felejthetetlen
látványt nyújtanak. Ez a bársonyosan szőrös vadvirág ma még hazánk jelentős részén
elterjedt. Egyes előfordulási helyei kirándulók és fotósok tavaszi zarándokhelyévé
váltak. Sokan óvják, ugyanakkor sajnos állományai – különösen települések közvetlen
közelségében – fogyatkozóban vannak vagy akár már el is tűntek. A veszélyeztető
tényezők között említhető a lelőhelyek beépítése, az egykor legeltetett termőhelyek
becserjésedése, az illegális motocrossozás és quadozás, a gyepek télvégi felégetése,
valamint virágainak leszedése és töveinek kiásása is.
Kökörcsin szavunk ótörök eredetű, az elfogadott magyarázat szerint a „kök”, azaz
kék szóból ered. A nemzetség tudományos neve – Pulsatilla – a harang alakú virágokra
utal (pulsare = rázni, harangozni); a leánykökörcsin pedig tudományos fajnevét
– grandis – feltűnően nagy virágai után kapta. Számos népi elnevezése – lókökörcsin,
kikirics, kükörics, tikdöglesztő, alamuszvirág, kokasharang, varjúkikerics – arra
utal, hogy a magyar nép egyik régtől fogva jól ismert vadvirága. A növény minden
része mérgező, de a népi gyógyászat egykor felhasználta: a virágából és leveléből
készült teát asztmás görcsök és fejfájás csillapítására, valamint vesebetegségek,
köszvény, csúz gyógyítására is alkalmazták. Egy 16. századi kódex tanúsága szerint
juhok himlőjét gyógyították vele és festéket készítettek belőle.
Hazánkban a leánykökörcsin mellett további 4 kökörcsinfaj – a tátogó, a magyar,
a fekete és a Zimmermann-kökörcsin – fordul elő. Mindegyik védett növény. A leánykökörcsin
természetvédelmi értéke 10 000 Ft.
Az „Év vadvirága” kezdeményezés sikerének záloga az összefogás és tenni akarás.
Botanikusok és nem szakmabeliek, hivatásos és amatőr természetvédők, pedagógusok
és diákok egyaránt sokat tehetnek az év vadvirágáért. A leánykökörcsin, többi
honos vadvirágunkkal együtt a nemzeti vagyon része, megóvása közös érdek és közös
feladat.
Vadonleső a leánykökörcsinről >>>
Képek a Zöld Virtuson >>>
[Forrás: Farkas Sándor - Molnár V. Attila/greenfo.hu]