Az ÖKO-Pannon Nonprofit Kft. mozgó kiállítása 2007 óta minden szeptemberben útra
kel, hogy interaktív játékokkal, kézzelfogható példákkal, élményszerű formában
ismertesse meg a gyerekeket a szelektív gyűjtéssel, a hulladékok újrahasznosításával.
Az Újrahasznosítási Hónap idén 19 településen várja a fiatal közönséget, a kamion
szeptember 6. és október 5. között minden városban egy-egy napra áll meg. Az országos
körút Budapestről, a Millenáris Parkból indult, ahol két napon át több száz óvodás
és iskolás gyerek próbálhatta ki a játékokat.
Elmélet és gyakorlat
A kamion kiállítóeszközeit a Csodák Palotája tervezői készítették, a mozgó installációban
minden kipróbálható, megérinthető. A varázsdoboz, a térképes játék és a papírmerítés
új ismereteket kínál, a számítógépes kérdezz-felelek a diákok már megszerzett
tudását teszteli. A mini hulladékválogató és mágneses szeparátor kicsiben mutatja
meg, hogy ipari méretekben miként osztályozzák, válogatják a szelektíven gyűjtött
hulladékokat. A kamion eszközei, játékos feladatai az újrahasznosítás mellett
a hulladék-megelőzés fontosságára is felhívják a figyelmet.
Azok a gyerekek, akik nyolc évvel ezelőtt elsők között próbálták ki az ÖKO-Pannon
interaktív játékait, ma tizenéves kamaszok vagy fiatal felnőttek. A szelektív
hulladékgyűjtés nekik már természetes, szokásukhoz akkor is ragaszkodnak, ha a
nyár nagy részét egy fesztiválról fesztiválra hurcolt viharvert sátorban töltik.
A körforgásban nincs megállás: a szelektíven gyűjtött hulladék a Volton, a Balaton
Soundon és a Szigeten is újrahasznosul – a játékosan szerzett tudás idővel életformává
alakul. Ezt támasztják alá a zöld fesztiválok szelektív hulladékgyűjtését koordináló
ÖKO-Pannon és a Zöldövezet Társulás adatai is.
A Szigeten is szelektíven
A két szervezet 6 éve dolgozik együtt a nyári zöld fesztiválok hulladékgazdálkodásának
tökéletesítésén, mellette szemléletformáló programokkal is felhívják a figyelmet
az újrahasznosítás fontosságára. Tavaly 11,4 tonna szelektív hulladék gyűlt össze
a rendszerbe bekapcsolt fesztiválokon, az idei mérleg a 20 tonna közelében jár.
Bár a Gyereksziget – jellegéből fakadóan – nem termelt sok hulladékot, a VOLT
Fesztiválon 8,2 tonna, a Balaton Soundon 5 tonna, a Szegedi Ifjúsági Napokon 1
tonna, a Hegyalja Fesztiválon pedig (az üveghulladékot nagymértékben kiváltó RePohár
rendszer miatt) 0,5 tonna hulladék került vissza az újrahasznosítás csatornáiba.
A nyár legnagyobb fesztiválján, a Szigeten 4,3 tonna gyűlt össze szelektíven,
igaz ez az üveghulladékot nem foglalja magába.
Egy jól működő rendszer
A szép eredmény nem kis részben annak köszönhető, hogy idén a szervezők az Önkéntesség
Európai Évéhez kapcsolódva állásbörzén, zöld információs portálon és közösségi
oldalakon is toboroztak jelentkezőket a szelektív gyűjtésre. „Mi magunk is eredményesnek ítéljük az idei fesztiválszezont, melynek sikerhez
nagyban hozzájárult a soproni VOLT közönsége. A fesztiválozók itt megháromszorozták
a tavaly begyűjtött szelektív hulladék mennyiségét.” – nyilatkozott Sziromi-Nagy Tamás, a ZöldÖvezet Társulás Egyesület vezetője,
az Újrahasznosítási Hónap budapesti sajtóbemutatóján.
2003 és 2010 között az ÖKO-Pannon minden évben teljesíteni tudta az Európai Unió
és a Hulladékgazdálkodási törvény által meghatározott hasznosítási célkitűzéseket,
és így lesz ez a 2011-es évben is: a csomagolási eredetű hulladékok hasznosítási
aránya várhatóan megközelíti a 60 százalékot. A szelektív hulladékgyűjtést népszerűsítő
kampányok sikerét, a családok szemléletének és szokásainak lassú, de pozitív irányú
változását a lakossági begyűjtés mennyiségének az elmúlt nyolc évben történt,
igencsak meggyőző – tizenkétszeres – növekedése bizonyítja.
„Mindez bennünket is megerősít abban, hogy a gyerekek szemléletformálásába fektetett
munkánk fokozatosan megtérül. Az Újrahasznosítási Hónap 2007 óta közel 100 helyszínen
járt, és mintegy százezer diákhoz juttatta el a helyes hulladékkezeléssel és újrahasznosítással
kapcsolatos üzeneteket. Az idei turné során is a legfontosabb kérdésekről beszélünk
a legfogékonyabb korosztálynak” – zárta Viszkei György az Újrahasznosítási Hónap budapesti sajtóbemutatóját.
Az ÖKO-PANNON ROADSHOW 2011. ÚJRAHASZNOSÍTÁSI HÓNAP pontos helyszínei az ÖKO-Pannon honlapján és Facebook oldalán folyamatosan frissülnek.