Első nagyszabású akciójára készülődik a Védegylet szárnyai alatt frissen alakult felsőoktatási zöld diákhálózat, a Tikopia. Összesen 8 budapesti kollégium, a Bercsényi Miklós Kollégium, az Eötvös Loránd
Tudományegyetem (ELTE) Bibó István Szakkollégium, az ELTE Nagytétényi Úti Kollégium,
az ELTE Vezér úti Kollégium, a Földes Ferenc Kollégium, a Griff Hotel Junior,
a Kármán Tódor Kollégium és a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem (ZMNE) Hallgatói
Tagozat Egyetemi Kollégium vesz részt a kezdeményezésben.
A Villany Leó,! célja, hogy a részt vevő kollégistákhoz eljusson az üzenet: nem
csupán pénz kérdése, mennyi ideig zuhanyoznak, hogy nyitva tartják az ablakot,
miközben megy a fűtés, vagy hogy milyen égők és mennyi ideig égnek az egyes helyiségekben.
A diákokon kívül a kollégiumi vezetők figyelmét is fel szeretnék hívni a szervezők
azokra a lehetőségekre, amelyekkel az adott kollégiumot környezettudatosabbá és
hatékonyabbá tehetik. A tájékoztatás szerint az akcióval az egyéni felelősségvállalás,
az önkéntesség és az összefogás jelentőségét is hangsúlyozni kívánják.
A kollégisták egyúttal a 350.org világkampányához is csatlakoznak: szombaton több millió ember mutatja meg, hogy
egy biztonságosabb jövőt szeretne és megtesz mindent, hogy az éghajlatváltozás
ütemét mérsékelje. Búvárok a kihalásra ítélt korallzátonyoknál, akció a Taj Mahal-nál,
hegymászók a Mt. Everest csúcsán, akció a Sydney Opera előtt, Klímafürdő a budapesti
Széchenyi Fürdőben, és a Világ minden részén felbukkanó 350-es szám idén október
24-én. Ez a világ egyik legnagyobb összehangolt mozgalma, amely a világ vezetőinek
figyelmét akarja felhívni arra, hogy fontos döntést készülnek hozni idén decemberben
Koppenhágában a Föld jövőjéről. A 350-es számot számos magyar kollégiumban is
megjelenítik majd a hivatalos akciónapot 3 nappal megelőzve, október 21-én.
A kezdeményezés az akcióra a 350.org civil szervezettől származik, amely életre
hívta a világ legnagyobb mozgalmát. Honlapján 158 országból mintegy 3000 hasonló
akciót regisztráltak erre a napra. Több millió ember ekkor mutatja meg, hogy egy
biztonságosabb jövőt szeretne és megtesz mindent, hogy az éghajlatváltozás ütemét
amennyire lehet, mérsékelje.
A 350-es szám több tudományos mérés szerint az atmoszféra biztonságos szén-dioxid
szintjét jelzi, amely mellett még elkerülhetők a klímaváltozás okozta katasztrófák.
Mára ez az érték elérte a 390-es (part per million, ppm, azaz milliomod részecske)
szintet.
További információ a www.tikopia.freeblog.hu weboldalon.
[Forrás: greenfo.hu]